Electronic Beats Hungary

12 sötét zene a Küss Michtől, ami kihúz a fekete péntek tébolyából

Időről-időre felkérdezzük a hazai underground közeg egy-egy aktív alkotóját, hogy mutasson be pontosan tizenkét szeretett zenét valamilyen témában (miközben tudjuk persze, hogy ezeken kívül mindenkinek sokszáz másik favoritja van még, szóval nehezebb a feladat, mint az elsőre látszik), és mondjon róluk pár szót, hátha valakinek megjön a kedve frissíteni a playlistjeit. Sorozatunkban eddig szerepelt már Galactic Jackson, Tolo, Mankind, Lau, CT Kidobó, Po:tiAurinAIWA, SikztahYinna, Vedat Akdag, Soundbank, Detective Kelly, Adx, Bergi, Siaga, az OMOH, SubotageAGA2L és Switch Nollie, ők mind beletúrtak már a virtuális lemeztáskába néhány gyöngyszemért.

A kapitalista világpiacrend egyik legkellemetlenebb napján, a túlfogyasztás ünnepén, amit ráadásul fekete színnel jelölnek a hírekben, természetesen nem kérhettünk volna fel hasonló szelekcióra mást, mint a sötét-romantikus elektronikus zenék helyi ügyvivőit, a trendekkel rendre szembemenő Splattert és Gördönt, azaz a Küss Mich-duót. Itt az ő tizenkettesük!

Bivouac: Caligula

Mechanikus hipnózis, kavarogva zakatoló hangforgatag, tébolyult konzumorgia Avonból. Felix Drake (Jackson Veil Panther, Bugger), illetve Giant Swan és Harrga tagok jammelése, valószerűtlen induszritualisztikus világvége diszkó. (Splatter)

By loading the content from Soundcloud, you agree to Soundcloud’s privacy policy.
Learn more

Load content

Trisomie 21: La Fête Triste

Kellemes magányos novemberi séta. Hideg van, süt a nap, ropognak a levelek a talpak alatt. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Sial: Kita Dilahirkan Untuk Mati

A szingapuri Sial idei kislemezén bekövetkezett a „raktás” fordulat, a korábbi hc-punkot perkusszív-pszichedelikus eszeveszetten komor posztpunk váltotta. (Splatter)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Dame Area: Sfingi

Olyan, mintha egy dombra sétálnánk fel. Monoton basszus, egyre intenzívebb ritmus, fokozatosan kiabálásba váltó vokál. A dombtetőn indusztriális ütemekre menetelünk a távolba. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Stacian: Joy of Dance

Erre szokás mondani, hogy dárkos klubtrack, vagy inkább jó kis poszt-electro Midwest-wave, mindegy is, én az egy perc környékén érkező elcseszett szintit szeretem benne a legjobban. (Splatter)

By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more

Load content

Nosztalgia Direktíva: Tegnapok

Nekem a darkwave-ről mindig ez a szám jut az eszembe. Képi világát kérdést nem tűrő ritmus, minimalista dallamok erősítik és tökéletesítik. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Autumns: How To Apply For A Job

Szétdubosított és fojtogatóan középtempós indusztriál, aztán egyszercsak rájön az ember, hogy reggaeton ütemre folyik a döngölés. (Splatter)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Wermut: The Wild Hunt

A mindenféle wave, goth stb. kultúrák is kitermelték a maguk giccseit. Ebben a dalban (vagy elégiában) majdnem mind benne van, mégse nevetjük ki: ez egy szép szám. A szövegben némi neofolk hatás is érezhető, a büszkeség érzése a győztes csata után. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Lucy & Aaron: The Blob

A legszebb gótikus dal, amit idén hallottam, zörejloopokból és improvizációból született, Lucretia Dalt és Aaron Dilloway rögtönzött zajongásaiból. (Splatter)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Poeme Electronique: The Echoes Fade

Vidámabb, poposabb track. Mostanában fedeztem fel újra. Nem tudok betelni a hömpölygő szintikkel, álomszerű énekkel. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

La Seduction Des Innocents: Le Chevalier, La Mort Et Le Diable

Alexandre Gand 2000-es évekbeli projektje, amiben a neofolk hangulatot keverte a rá jellemző minimál rideg szinti hangzással és dobgéppel. Flagellánsok közelednek hajnalban. (Gördön)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

Heimat: Ita

Fura idők apokaliptikus folkja kicsiknek és nagyoknak, továbbá mindenkinek, aki szereti. Szépjónapot, bondzsiornó. (Splatter)

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A Küss Mich körüli történéseket erre tessék bekövetni.

Published November 26, 2021.