Electronic Beats Hungary
Music

"Egyetlen délután alatt kijött az XTC belőlünk"

LAU és CT Kidobó első közös hanganyaga, boom!

Aki közelről követi a magyarországi villanyzenei underground történéseit, az már tud erről, aki nem, azt pedig örömmel informáljuk, hogy: 2020. július 17-én pénteken jelenik meg a két elszánt gombtekergető, LAU és CT Kidobó közös hanganyaga. És ez még csak a kezdet.

“Egyszer játszottunk együtt a Trip hajón, és akkor bedobtam a Martinnak, mi lenne, ha kipróbálnánk az együtt zenélést. Rá fél évre, tavaly szeptemberben összeültünk, és már első alkalommal, egyetlen délután alatt kijött az XTC belőlünk” – mondta el nekünk az EP nyitótrekkjéről LAU, akiről pedig a kollaboráció másik fele, Kidobó Martin árulta el a mélyenszántó titkot:

“A szintik, amiken csináltuk, marhajók. Lau setupja annyira koherens, hogy király rajta bármit művelni, nem is kell gondolkodni rajta, hogy milyen legyen a hangzás.”

Bassline-t amúgy ő gyúrt többet, az egykori Wave Twins önállósodott egyik fele meg inkább a padeken mozgott. Ő, azaz Lau a munkamorálról annyit mondott még, hogy “Martin inkább kompjúterezgetősebb, én meg vagyok az, aki azt mondja, jó, most felvesszük és kész van. De ez a kettő jól passzolt, mert ő elkezdett gyorsabban dolgozni, én meg jobban figyelni a részletekre.” Aki pedig az eszközök sorára is kíváncsi, íme: DSI OB-6, DSI Mopho, Dreadbox Erebus v3, Roland Juno-106, Roland TR-8S, Access Virus B – ezekkel készült a Dalmata Daniel kiadó gondozásában érkező megjelenés.

Amit persze meghallgatni már most is ér és ajánlott:

By loading the content from Soundcloud, you agree to Soundcloud’s privacy policy.
Learn more

Load content

By loading the content from Soundcloud, you agree to Soundcloud’s privacy policy.
Learn more

Load content

Akad itt egy remikszdolgozat is Hamburgból:

By loading the content from Soundcloud, you agree to Soundcloud’s privacy policy.
Learn more

Load content

Azt is megtudtuk egyébként a két machineheadtől, hogy egyrészt már a tárban van tíz további trekkjük, illetve hogy ezt a friss rilízt már olyanok tapsolták meg nekik privátban, mint Shanti Celeste vagy a Houndstoothnál és a Boys Noize labeljénél is zenéket jegyző Deapmash.

Loading...