Electronic Beats Hungary
Music

TEB hírhozam: mutáns Claude VonStroke és Objekt videók, LSD-be nyúlt egy szintiszerelő

Ismét itt vannak az elmúlt egy hét hírei, egyetlen kupacban.

  • Kezdjük rögtön is a legszórakoztatóbbal, amiről számos zenemagazin beszámolt: egy szintetizátorok javításával foglalkozó amerikai szakihoz egy vintage Buchla 100 moduláris szinti került, ami a hatvanas évek óta pihent egy kaliforniai egyetem dohos hátsó traktusában, ő elkezdett beletúrni, aztán egyszer csak hallucinációk csavarták meg – mintha csak bebélyegezett volna. Mint kiderült, be is bélyegezett: ahogy egy helyi csatorna beszámolt róla, tesztek szerint Eliot Curtis tényleg LSD hatása alá került, ami valahogy benne volt az utoljára a hippihullám során használt zeneeszközben. Kilenc óra múlva jött csak ki a tripből :)))))
  • Sokak kedvenc alternatív klubzenében utazó, egzotikus irányokkal felütött izraeli duója, a Red Axes forgatott egy vidám videót legutóbbi EP-jének egyik számához, természetesen a vietnámi Ho Si Minh-városban, ráadásul helyi diákok vokáljait is felhasználva – láthatjuk is, ahogyan hozzájárulnak a dalhoz közösen énekelve.
  • Surgeonnak, a zsigeri technó alapemberének május végén jön ki két új EP-je: a Raw Trax 1 és 2 éppen az, amit a neve sugall, két adag nyers menetelés. A csupasz techno tool-ok érdekessége, hogy egy PIN Electronics Portabella szintivel és egy TR-909 dobgéppel vette fel az összeset, egy szuszra, szalagra. Hogy aztán ezekből játsszon DJ-szettet a tavalyi Amsterdam Dance Event-en. És most kiadja, azaz május 31-én. Belehallgatás:
  • Claude VonStroke új klipjében (ebből van a nyitóképünk is) a technószülőváros Motor Cityt, azaz Detroitot láthatjuk úgy megbirizgálva, hogy annak érdemes nekiülni, végigülni, és elismerően bólogatni.
  • Ragyogó hír, nagy találkozás: Ryuichi Sakamoto japán elektronikus zeneszerző – akinek egy zenéjére a tavalyi téli olimpián már korcsolyáztak is, amely tény egészen nyugodtan hívható mérföldkőnek – készített soundtracket a következő Black Mirror évad egyik részének, a Smithereensnek. A népszerű disztópikus sorozat június 5-től jön ismét a Netflixen, Sakamoto 19 trekkjének egyikébe pedig itt lehet fülelni bele:
  • A hét legletaglózóbb videóját Objektnek köszönhetjük, illetve az abban szereplő Kianí Del Valle mozdulatművésznek, aki Joji Koyama rendezővel együtt a megszületést, és azzal együtt egy új világ megismerését, meg az azzal járó érzelmi viharokat igyekezett formába önteni. A végeredmény eléggé meggyőzőre sikerült:
  • A budapesti Casino Bangkok / Casino Rave sorozatnak volt már vendége Eomac és Kyoka is, külön-külön, de most ketten együtt Lena Andersson név alatt egyesítették erőiket, úgy, hogy az egész csak egy jammelésnek indult, ami improvizációs estékké nőtte ki magát, most meg lesz mindebből egy komplett nagylemez, ami június 28-án jelenik meg a Raster-Artisticnél.
Loading...