Electronic Beats Hungary
Music

Itt egy új mixsorozat, ami a női és queer előadóknak dedikálja magát

Okos, fontos ügy + hallgatásra érdemes kontent = Oramics.

A lengyel kezdeményezés missziójául azt szabta meg, hogy elősegíti a tehetséges női, illetve nonbináris gépzenészek és DJ-k köztudatba emelését, lehetőleg Európa-szerte. Amire szükség is van.

Mert ugyan igaz, hogy ha lett volna az elektronikus tánczenének alapkőletétele, akkor a díszbeszédben biztosan a szabadság szó hangzott volna el a legtöbbször, azonban az elmúlt években több sztoriból is kiderült, hogy sajnos itt sem ragyog minden makulátlanul a kulisszák mögött. Hogy az előítéletesség – még ha arányaiban jóval kevésbé is, de – ebben a szuperszabadnak áhított közegben is jelen van, ahhoz elég csak felidézni Ten Walls melegellenes kirohanását, a Nina Kravizot érő rendszeres szexista kommenteket, vagy azt az esetet, amikor Lady Starlight FACT-es videója alatt egyesek, köztük még egy ismert technóproducer is inkább a műkörömépítésre ösztönözték őt a gombok csavargatása helyett.

Az Oramics mixszéria egyfajta bátorító lökésként igyekszik megüzenni a feltörekvőknek, hogy a zenét szerencsére a legtöbben még mindig tehetség, és nem genderalapon értékelik. Aki pedig egyetért mindezzel, az egy csomó, tényleg jó podcastet hallgathat itt meg, kezdve például az Oramics-alapító ISNT feketén pulzáló örvényével, ami az első volt a sorozatban egy évvel ezelőtt:

Ami külön jó, az az, hogy többnyire a környező ká-erópai régióból halászgatnak a mixsorozat kurátorai. Itt van például a horvátországi Zágrábból származó Maja Pa, akinek korai indusztriál és wave-szenvedélye szépen, organikusan köszön vissza ebből az egy órából:

Bukarestből a “DJ, vizuálművész és nemsokára kiborg” CHLORYS-t emelnénk ki, aki egyben annak a helyi Corp. queerkollektívának az alaptagja, ami éppen Románia undergroundjának egyik legizgalmasabban festő bástyáját építgeti. Ami itt történik, az egészen elképesztő, bármelyik késő éjjeli playlist-menü emlékezetes darabja lehet:

Amit pedig Aleksa Alaska (nyitóképünkön) lerendez ebben a hangfolyamban, kezdve az első perctől, arra vaslánccsörgető iparizene-rajongó nem bír ülve maradni.

És ha elvégeztük a fenti házi feladatokat, akkor ugorhatunk is a legfrissebb mixre, Naziráéra: ő idén januárban megjárta a budapesti LÄRMet is, nem mellesleg pedig queer klubsorozatot visz a berlini About Blank-ben, posztszovjet gépzenészeket karol fel londoni rádióműsorában, és ha kell, akkor workshopot tart, vagy keretfeszegető fellépést üt nyélbe a kísérletező műfajok éves terepszemléjén, a krakkói Unsound fesztiválon.

Az összes epizódot itt lehet meghallgatni.

Loading...