Electronic Beats Hungary
Music

Kerülj fel a zenéddel a Telekom Electronic Beats válogatására!

A Telekom Electronic Beats hazai csapata az egész világot a feje tetejére állító járványhelyzetben is azon van, hogy támogassa azt az alkotni vágyó és az alkotásokra nyitott közösséget, amiről és amihez egyébként is szólt az elmúlt években. Ezért döntöttünk úgy, hogy kutassuk fel Magyarország legkreatívabb olyan otthoni zenekészítőit, akik eddig még nem tudták áttörni a figyelem falát, pedig megérdemelnék – és hasonlóképpen szeretnénk terepet adni az aktuális történések miatt fellépések nélkül maradt, már ismert underground zenészeknek is.

Május 18. hétfőtől három héten át – június 7. vasárnap éjfélig – várjuk olyan zenei producerek jelentkezését, akik ezekben a furcsán alakult tavaszi hónapokban írtak vagy írnak éppen friss zenéket, és ezeket szeretnék megmutatni az univerzumnak.

A legjobbnak ítélt zenék – amelyek elbírálásába elismert neveket is bevonunk a szcénából – végül hivatalosan kiadott válogatásokra kerülnek majd fel, amiket a Telekom Electronic Beats a Selected Sounds kiadóval közösen jelentet meg, professzionális masteringet követően (köszönhetően az Analogue Zone-nak), biztosítva a tökéletes megszólalást. Egy dal videóklipet is kap, egy 25 év alatti fiatal kezdő producer pedig MagentaKraft különdíjjal is gyarapodik, ami egy masztering kurzus, illetve egy Elektron Digitakt dobgép.

A folyamatosan frissített Spotify lejátszási listáinkon már futó hármas tematika alapján Popping (azaz popzene), Clubbing (vagyis éjszakai táncparketteket célzó zenék) és Xperimenting (kísérleti darabok) kategóriákban lehet indulni kettő és nyolc perc közötti zenei dolgozatokkal. Ennél több feltételt a beküldhető zenék kapcsán nem is szeretne szabni a TEB csapata, akik hisznek abban, hogy ugyan most fizikai korlátok közé vagyunk szorítva, együtt mégis egy olyan, határokon átívelő dolgot lehet létrehozni, amire az utánunk jövő generációk is boldogan nyomják meg a play gombot.

A jelentkezés pontos menetéhez és feltételeihez klikk ide!

Loading...