Feed/Music

Megvan, mit hallgatunk ezen a nyáron: itt vannak a nyerteseink!

Ők fognak szólni a Telekom Electronic Beats nyári válogatásán.

Az elmúlt napokban eltöltöttünk jópár éjszakába forduló délutánt a szakmai zsűrivel, hogy heves vitáktól és mély egyetértésektől kísérve, értékesnek vélt zenefilozófiai okfejtésekkel felpaprikázva és annál is több csigolyacsiszoló bólogatással megtámogatva odáig jussunk, hogy elmondhassuk: összeállt a három válogatás, amit szeretnénk a világ elé tárni.

Nem volt könnyű menet se a tomboló EDM-vonatok elől kitérni, se a jók közül kiválasztani a szuperjókat, és azok közül is a legjobbakat, és még így is kihagyni bátor vonalvezetésű villanyzenéket, de végül így álltunk fel az asztaltól, asztaloktól:

Valamivel több mint hatszázan küldtek nekünk zenéket. Amik alapján annyit biztosra mondhatunk: potenciál bőségesen burjánzik az ország hálószobai és profi stúdióiban egyaránt, Nagykanizsától Csíkszeredán át a Rottenbiller utcáig. Ennél bizakodóbbak még sosem voltunk a hazai zenéket illetően, pedig azért figyeltünk már eddig is.

De most már tényleg jöjjenek a győztesek – nekik gratulálunk nagyon, és alig várjuk, hogy belecsapjunk egymás tenyereibe:

👉 POPPING

Lev Toystore X The Hybrid Drummer X OIEE X Madrian ft. Zahár Fanni – Lower
Ben Leavez – Sunflower
Flanger Kids – In Your Room
FőzeLAKE – Melankólia Club
Cabrio Cat – On the Road Again
B.Craack feat. Manoya – Start Over
BÖBE – FÏNE

AGAVOID – Fragment
Franciskadalma – Howlin’
Meteo – Kettesben a Ketrecben

👉 CLUBBING

Mr.Mstrs – Hard Times
Bekø – Neogeodéta
Onisoris – Stalagmites
ICR – Walk Again
Mankind – Soundtrack for Gunpei Yokoi
Normal Tamas – Memo
Mesterháza – Dob Tejszínhabbal
CVRDWELL – Walfisch
Paperdog – Imago
CT Kidobó – You Don’t Know (’94 Teenage Mix)

Bónusz track: Laserchrist – Enoch’s Atari

👉 XPERIMENTING

MENNYDÖRGŐ – Sudársági Közgyűlés
Fausto Mercier – Fresha
Inka – Éphémère
S Olbricht – Meet With Suzy Mango
Love Exposure – The Zone
Luvtoshima – BREATH
Tritone – Agony
Swanasa – night and day
P̸r̶e̴p̸e̶t̵u̶u̸m̵ – lost
ŽAGAR EXPERIENCE – Amethyst

És itt persze nem állunk meg, mert ahogy vázoltuk a felhívásos cikkünkben, egyéb díjaink is vannak.

  • A videóklip nyertese:

FőzeLAKE – Melankólia Club

  • A MagentaKraft különdíj nyertese:

Az a fiatal tehetség, akinek még nem volt korábban megjelenése, egy mastering kurzust kap az Analogue Zone-ban, valamint egy Elektron Digitakt dobgépet:

Franciskadalma

  • TEB x IMPRO SCHOOL tehetséggondozó program

Tíz reményteli producer, akik végig versenyben voltak, de végül egy negyed hajszál híján nem kerültek fel a válogatásra, mi azonban feltétlenül szeretnénk támogatni a munkájukat egy személyre szabott imPro School kurzussal:

hebornsad
EYANA
Markosch
Viktor Kovács
illrock
Dzsó
Дeva
REVITHIS
Märten Komvakt
Greg Orca

  • Keret-Kolorádó különdíj

Egy izgalmas fiatal előadó lehetőséget kap az idei Kolorádó Fesztivál KERET színpadán szerepelni, aki pedig a:

Flanger Kids.

Mindenkinek még egyszer gigantikus bigup, az előadókkal hamarosan felvesszük a kapcsolatot a továbbiakról, ránk pedig vár egy maratoni mastering menet, hogy minden vastagon szóljon. És nemsokára jönnek a lemezek digitálisan hallgatható formában!