Feed/Music

A Modeselektor az utcát is behozza az Akváriumba

Berlin hangulatgenerátorai pont egy hónap múlva bemutatják, hogy még mindig érzik.

Az remélhetőleg mindenkihez eljutott már, hogy Gernot Bronsert és Sebastian Szary, vagyis a Modeselektor épp egy hónap múlva, szeptember 21-én megérkeznek a fővárosba az egy nappal korábban kezdődő Telekom Electronic Beats Festivalra, és nyilván megint az ujjaik köré csavarnak mindenkit.

Emlékezzünk csak arra a bizonyos párnacsatára hét évvel ezelőttről:

De az eljutott-e mindenkihez, hogy a duó mennyit merített az egyik legutcaibb műfajból, a hiphopból? Azon túl, hogy nemrég Berlin graffiticsászárainak adtak egy zenét egy bangkoki mutatványukhoz?

“A tagok a berlini fal leomlása után találkoztak ’92-ben, és a sokszínű művészet iránti közös érdeklődésük rögtön összekovácsolta őket. A szabadság anarchiájában úszó német főváros tökéletes táptalaja volt a kísérletezgetéseknek, a duó pedig elkezdett zenéket készíteni, majd nem sokkal később design és VJ kollektívákkal együttműködni. Első EP kiadványaik rögtön az Ellen Allien vezette BPitch Control kiadónál jelentek meg, és az olyan korai dalaiknál, mint a Death Medley már érezhető volt az az erős utcai, urban hatás, kezdve a felhasznált hangmintáktól, egészen a graffiti inspirálta borítókig, mely később is meghatározó eleme maradt a zenéiknek. Első lemezüket 2005-ben hozták ki “Hello Mom!” címmel, (…) ez gyakorlatilag lefektette a Modeselektor hangzását, amit egyszerre jellemez az előbb említett urbánus hiphop világ, a feltekert basszusok, pergő dobok, harsány szintihangok, és a megnyuvást jelentő, űrbéli elnyújtások” – írja a páratlan párosról az OFF Média, és érdemes a teljes cikküket elolvasni a teljes képhez.

Aki pedig belelesne, hogy milyen csillagokba katapultált hangulatra lehet majd számítani a budapesti feszten, az nézzen bele a Primaverás koncertjükbe, aztán irány a jegybutik, mert már fogyóban vannak a belépők: