Electronic Beats Hungary
Music

Extraspeciál Budapest Spots programajánló: koccints velünk a Madách téri háromszög-bulin!

December 27-én három Madách téri helyszínt is birtokba veszünk, két külföldi és hét magyar dj-vel. És veletek.

Idén meggyújtottuk a Budapest SPOTS program rakétáit: a Telekom Electronic Beats friss projektje olyan fővárosi helyeket kutat fel, amik valamilyen jól körülhatárolható okból hozzájárulnak a főváros kulturális és közösségi pulzálásához. A karácsony után első pénteken ezek közül három olyanba viszünk tematikus, a furcsa világzenei kitekintéseket a klubok világával elegyítő elektronikus zenei programot este héttől – Facebook-esemény itt -, amik egymástól mindössze pár másodperc sétatávra vannak, és mindegyik a Madách téri pezsgés fontos formálója.

A Központ (hangulat a nyitóképünkön) főszereplője a lisszaboni DJ Nigga Fox lesz, aki felmenőinek zenei műfaját, a lázasan gyors angolai kudurót gondolja újra, beemelve az európai klubok hangzását is, egy utánozhatatlan hibridet hozva létre. Különleges élmény lesz – és érdemes lesz korán érkezni hozzá, mert ő már kilenc körül elkezdi a műsorát a pincében.

Mellette a magyar Lazy Calm Raga lánypáros, a Mödanszié bulisorozatáról és kísérletezős-zsigeri tánczenéiről ismert The Stanley Maneuver, illetve a magyar-guineai producer, az ELEVATED csapatból ismerhető Siaga játszik még itt.

A túlsó térfélen található TELEP dj-pultját is a szokatlan, de új világokat nyitogató vájbok uralják ezen az estén. A düsseldorfi Salon des Amateurs klub rezidens lemezlovasai közé tartozik Lucas Croon, aki kollégáihoz, Vladimir Ivkovichoz és Lena Willikenshez hasonlóan mérsékelt habzású, gyakran egészen bizarr, létező és nem létező földrészeket megidéző klubzenékben utazik, és ezt most prezentálni is fogja.

Az ő fel- és levezetője lesz a Budapesten élő török Vedat Akdağ, aki az évek során komolyabb közönséget épített maga köré pszichedelikus, törzsies diszkóhangzásával, amibe természetesen szülőföldjének elemei is bőséggel belecsúsznak.

És továbbsétálva a Printa is átalakul erre az estére, környezettudatos dizájnboltból listening partyvá alakulva: itt a négy égtáj világzenéiből is nagykanállal merítő, organikus lüktetések kapnak teret az Alcázar! patisorozat és a ROLÓ FM nevű friss közösségi underground rádió házigazdájának, Aron Ya-nak és a legjobb külpesti szabadtéri széria, a Santsat rezidensének, Csörgő Marcinak hála.

Tehát még egyszer, itt lehet képletesen benevezni az estére (minden helyszínre természetesen ingyenes lesz a belépés), és a további infókat is ott sorakoztatjuk majd. Gyertek megünnepelni velünk, hogy 2019-ben is nagyon jó dolgok történtek az elektronikus zenében Magyarországon!

Az este menetrendje:

Központ
19:00-21:30 Lazy Calm Raga
21:30-23:30 Dj Nigga Fox (Príncipe, Warp Records – Lisszabon)
23:30-01:00 Siaga
01:00-03:00 The Stanley Maneuver

TELEP
19:00-23:00 Vedat Akdağ
23:00-01:00 Lucas Croon (Salon des Amateurs – Düsseldorf)
01:00-02:00 Vedat Akdağ

Printa
19:00-22:00 Aron Ya + Marci Csörgő

Loading...