Feed/Music

Magyar illusztrátor alkotta meg Clark új albumának vizuális világát

 

A WARP kiadó kötelékébe tartozó angol producer többször definiálta már újra saját hangzását: egyszer ambientbe hajló, másszor sisteregve széttört glitchy-noisy elektronikákkal indította karrierjét, aztán megmutatta, hogy a dallamokkal sem kell erőlködnie, a kétezertízes évek közepén pedig azt, hogy a funkcionális tánczenéknek is könnyedén tud emelkedettséget kölcsönözni.

Nemsokára pedig megjelenik új nagylemeze, a Kiri Variations, aminek a neve már elárulja, hogy arra a soundtrackre épít, amit Clark a Kiri című brit tévésorozatnak készített. És persze, ahogy az szinte már elvárható, ez is egy új – sokkal csupaszabb, és talán befelé fordulóbb – zenei világot sejtet.

A kísérletező kedvű zenész egy videóval terített most meg a hanganyagnak, amit a hazánkból elszármazott Földvári Dávid készített:

A nyolcvanas évek óta Londonban élő vizuális szakember pedig örömmel válaszolt, amikor arról kérdeztük, hogy akkor ezt így hogy.

“Már nem emlékszem, hogy talált meg Chris (Clark), de először a Honey Badger / Pig című megjelenéséhez kért tőlem artworköt 2017-ben, és azóta még jópár kiadványhoz járultam hozzá. A cél a Kirinél az volt, hogy utaljon a sorozatra, de ne túl egyértelműen, miközben adja vissza a zene nyugtalanító és kétértelmű hangulatát. Ez a klip egyébként nem egy teljes értékű zenei videó, inkább csak apró loopok sorozata, ami megpróbálja elkapni az album egyéniségét” – mondta.

“Dávid munkája részletes, de erőlködéstől mentes. Semmi felesleges nincs benne. Az illusztrációi finomak, mégis végigvonul rajtuk egy magnetikus sötétség, amitől az egész szinte leugrik a papírról, egyenesen rád”

– ezt meg Clark mondta Földváriról. Mi pedig örülünk az egymásra találásnak, és várjuk a teljes lemezt! Aminek itt a szintén Földvári-féle borítója, és még egy trekk róla.

(Nyitókép: Alma Haser)