Electronic Beats Hungary
Music

Robotmesés videóval jelentkezett az ország elsőszámú női technópárosa, a Wave Twins

https://www.youtube.com/watch?v=QZ1EtIFkUMQ

Pinczés Réka rendezésében.

A Wave Twins Tóth Laura és Tóth Annamária kettőse (fun fact: nem testvérek!), friss hangvételű zenéket írnak bele a világba, és kifejezetten sok árnyalatúakat, mert míg az egyik simán megszólalhatna egy mélyberlini technókatakombában csúcsidőben, egy másik mondjuk egy nyári napfelkelte-szett szerves része lehetne, és így tovább.

Pár hónapja kijöttek egy EP-vel, az arról származó Yuuukk című trekkhez pedig készült egy klip is.

“Úgy érzem, itthon még továbbra is erősen hiány van a közhelyektől mentes, inkább story-driven jellegű videóklippekből ha az elektronikus zenei színteret nézzük. Én erre szerettem volna kísérletet tenni”

– mondta nekünk a rendező, Pinczés Réka.

A klipben egyébként egy robotikus tulajdonságokkal renelkező, nem egészen ember főszereplőnk van, aki monoton munkát végez, de egy hirtelen jött külső hatás következtében emberré alakul. Elkezdi felfedezni a humán állapottal játó testi-lelki viszontagságokat, végül kiábrándul ebből a létminőségből, és inkább visszaalakul.

Réka azt is elmondta, hogy elektronikus tánczenére klipet forgatni azért jó, mert a figyelmet megragadó szöveg hiánya miatt intenzívebb snittekkel lehet kombinálni. Most pedig mindenki leforgathatja fejben a saját képsorait, mert itt hallgatható meg a Wave Twins feljebb emlegetett anyaga:

Loading...