Electronic Beats Hungary
Music

Tricky: "ez az én verzióm a popzenére"

Jön a trip-hop alapemberének új lemeze.

A Massive Attack korai kollaborátora, a szülők nélkül (apja már a születése előtt elhagyta a családot, édesanyja öngyilkos lett, amikor ő még csak négyéves volt), de egy bristoli bűnbanda tagjaként felnőtt jamaikai-guyanai származású Tricky, akinek egész zenei karrierje egy súlyos színezetű önelemzés, ismét becsekkolt a zenei hírekbe.

Teszi ezt annak ellenére – bocsánat, mármint azzal együtt -, hogy bár az 1995-ös debütalbuma, a Maxinquaye óta hatalmas rajongótábora nőtt, ezzel máig nehezen tud mit kezdeni, számtalanszor elmondta interjúkban is, hogy a hírnevet nem neki találták ki, sőt, a rajongóit sem szereti rajongóknak hívni, mert szerinte ugyanazt meg tudnák csinálni, amit ő. De szerencsére Tricky alkotói alkat, és idén szeptemberben jön is az új lemeze, amiről itt az első klip:

Tricky a szám szerint tizennegyedik stúdióalbumára, a Fall To Piecesre Marta Złakowskát igazolta le, vele egy európai turnéján találkozott, amikor éppen énekesnő nélkül maradt, és ő annyira bevált, hogy láthatóan az albumára is felcsábította. A fenti számról pedig azt mondta: “a legtöbb cuccom olyan, hogy nem nagyon van hozzá hasonló, a Fall Please-zel viszont sikerült az, amire eddig nem voltam képes: hogy mindenki átérezheti, az is, aki mondjuk nem ismeri a zenémet. Ez az én verzióm a popzenére.”

A közelgő album egyben válasz is a gyászra, amit nemrég át kellett élnie, Martina Topley-Birddel (aki a kezdetek óta énekel az albumain) közös lányuk, Mazy Mina ugyanis tavaly 24 éves korában öngyilkos lett. “Kurvára fel kell állni és harcolni” – tette hozzá Tricky.

Loading...