Nógrádi iskolatetőről és Újbudáról is indulnak zenélős videóstreamjeink a héten
SzpottoljOtthon sorozatunk folytatódik, a nappalikba teleportálva kedvenc helyeinket és előadóinkat.
A múlt héten a Santsat bulisorozat egyik gazdája, Adis Abbé és a gombcsavargatás mellett a macskáját is szerepeltető AIWA lépett karanténkörülmények között felállított kameránk elé a Toldi képviseletében, majd a Black Nail Cabaret és Man+Machine importált egy kis sötétséget a Dürer Kert színeiben, és most folytatjuk az újonnan megkezdett hagyományt (a streamek itt visszanézhetők).
Vagyis azt, hogy virtuálisan kinyitunk egy-egy, sokak szívéhez közel álló, de a járvány miatt értelemszerűen bezárt budapesti szpotot, olyanokat állítva a mixer vagy a hangszerek mögé, akik felléptek ott vagy felléptek volna most tavasszal, így idézve meg kedvenc placcaink most éppen fájóan hiányzó hangulatát – egyúttal pedig támogatjuk is ezeket a szórakozóhelyeket.
Ennek megfelelően április 7-én kedden öttől a Gelatorso brigáddá összeállt Pizza Amore és Cliché Bodies-srácok szelektálnak a Madách téri Központot helyezve lelki szemeink elé, előbbiek a Nógrád megyei Szügy – természetesen szintén bezárt – iskolájának tetejéről (lásd a soundchecket a nyitóképen), utóbbiak pedig gondosan lereteszelt otthonukból. Aztán április 9-én csütörtökön délután öttől egy minőségbiztosított Budabeats napot tartunk, névhez hűen a Duna nyugati oldaláról, a kiadóalapító DJ Gandharva lemezlovas szettjével és a label kötelékébe tartozó Chillum Trio élő minikoncertjével, ők a Pontoon lelazítós-nyárias tematikáját hozzák.
Indítsátok a streamet a megadott időpontokban itt lent vagy a Facebookon! Ha pedig ti is szeretnétek támogatni a helyeket vagy az azokat képviselő előadókat, akkor klikk a videó alatti linkek valamelyikére.
Központ: https://www.patreon.com/kozpontbudapest
Gelatorso (Gelato Amore + Cliché Bodies): paypal.me/torsobudapest
Budabeats: https://budabeats.bandcamp.com