Electronic Beats Hungary
Tech

Megjelent az első popalbum, amit egy mesterséges intelligencia készített

Az együttműködés Tayrn Southern énekesnő és az Amper nevű szoftver között I AM AI címmel jelent meg. 

Bár már korábban is előfordultak kokettálások az algoritmus alapú zenekészítéssel, ez az első olyan lemez, amit szinte teljes mértékben egy mesterséges intelligencia alkotott meg, csak most készült el.

Az I AM AI című album az Amper nevű zeneszerző szoftver és Tayrn Southern énekesnő közös munkája. A korábbi kísérletek a mesterséges intelligenciával gyakran fulladtak komikus kudarcba, de aztán egyre jobb eredményeket produkáltak. A cél természetesen nem elsősorban a dalszerzés elgépiesítése, hanem egyfajta mankó a zenészek számára, melynek segítségével pontosabban tudnak dolgozni.

Ez az első olyan album, amin az akkordok, a  produkciós munka és a hangszerelés teljes mértékben Amper munkája, Tayrn “csak” szövegeket írt és énekdallamokat talált ki. Amper azzal, hogy egy teljes poplemezt összehozott, lekörözte a rivális szoftvert, Flowmachinest, aki bár tökéletes dalokat tudott írni a Beatles modorában, de attól elütőt viszont nem.

Amper és Tayrn bemutatkozó albumának első kislemezdala, a jelképes című Break Free a napokban jelent meg, amihez már klip is készült, és ezt sem rendezte más, mint a lemezt is producerként levezénylő mesterséges intelligencia.

Loading...