Electronic Beats Hungary
Music

Buli a járvány közepén: Münsterben meglódult a távolságtartó tánc

Ez lehetett Európában az első party az elmúlt hónapokban.

Németország északi egyetemi városából, Münsterből olyan videó szökött napvilágra, ami könnyeket csalhat sokak szemébe, hiszen ez az az élmény, ami után jó negyed éve kaparjuk a falat. A mozgóképen ugyanis az tekinthető meg, ahogy emberek egy valaha jól ismert és közkedvelt közösségi tevékenységet végeznek, úgymond partiznak.

A Coconut Beach nevű helyen mások mellett a minden idők egyik legjobb Boiler Roomját magáénak tudó Gerd Janson állt a dekkek mögé május 21-én, az alapból kétezer fős helyszínre viszont csak száz jegyet kínáltak online, figyelembe véve a járványügyi előírásokat.

A tikettek pedig negyed óra alatt elkeltek, pedig nem mérték őket olcsón: 70 eurót kértek értük (24 ezer forintot), aminek körülbelül a harmadát le lehetett fogyasztani, de a hely még így is felhívta rá a figyelmet, hogy ha akár egy fillér nyereséget is akartak volna termelni ezzel a bulival, a létszámlimit miatt a koronavírus-járvány előtti jegyáraiknak a húszszorosát kellett volna elkérniük, ami még ennél is brutálisabb összeg lett volna. Ráadásul úgy, hogy Gerd Janson például a gázsijának 80 százalékát elengedte (pedig, ahogy bevallotta a Resident Advisor magazinnak, eleinte egy poénnak gondolta a hely részéről a százfős megoldást, de aztán rájött, hogy fontos reflexió lehet ez az aktuális helyzetre, ezért végül kötelességének érezte elvállalni).

Úgy tűnik viszont, hogy az a száz szerencsés igyekezett nagyon jól érezni magát, még akkor is, ha ezt maszkban tehették csak meg, illetve

felrajzolt körökben kellett táncolniuk.

A szervezők azt is elmondták, nem profitot akartak csiholni ezzel az eseménnyel, hanem csak nullszaldóra kijönni, és “küldeni valamiféle életjelet.”

Reméljük, nem kell sok időnek eltelnie, hogy hasonló videókat mutassunk Magyarországról is.

Loading...