Feed/Music

Berlin éjszakai élete ihlette ezt a Nike lépőt

A pipás sportszergyártó fejét a német főváros felé fordította, és megalkotta ezt a cipőt, mert úgy tűnik, az ottani technóéletet ők sem bírják megkerülni.

Persze nem is akarják, már csak azért sem, mert ahogy fogalmaznak, még párhuzamok is felfedezhetők: “a kilencvenes évek keményütésű bakelitlemezei máig hithű rotációban vannak a város DJ-pultjaiban, csakúgy, ahogyan a korszak esztétikai elemei is máig uralkodnak.”

Az Air Max 180 BLN ezt szem előtt tartva ünnepli – neonos hangsúlyaival a villódzó fényekre, szürke felsőrészével a brutalista épületekre utalva – Berlin klubkultúráját, ami máig mintául szolgál világszerte:

És ha mindez nem volna elég, tegyük hozzá, hogy az amerikai születésű, de már Berlint koptató kitűnő DJ, Honey Dijon közreműködésével tervezték meg a cipőt, aminek a talpán még az iránymutató Unity és Freedom szavak is helyet kaptak.

Honey Dijontól egyébként ezt a felvételt érdemes elővenni a témához kapcsolódóan, mert minden idők legnagyobb Boiler Room-csúcsát vehetjük benne szemügyre. Oda is pörgettünk a kitöréshez, hogy nektek ne kelljen: