Electronic Beats Hungary
Music

A Körszálló Sokol-rádiójából üvöltött Korda Gyuri - Carson Coma videópremier!

https://www.youtube.com/watch?v=sy5SW-N67ak

Június 8-án egy sokat emlegetett délutáni bulival nyitottuk meg a nyarat Budapest legmagasabb hotelében, a Körszállóban. Ennek okán – a legfelső emelet egyik átalakított, időutazós szobájának – készítette el a beatzenéért rajongó, de máig nagyon fiatal Carson Coma zenekar az első feldolgozását, amit egy live session formájában vettek fel a Supersize stúdióban. A zenekar ehhez a lehetőséghez egy különleges koncepcióval állt hozzá: a szokásos hatfős felállás a háttérénekesekkel és fúvósokkal kiegészülve 11 fősre nőtt, ráadásul Korda György 1963-as tvisztjét, a Nem Vagyok Idegest duettben adta elő a zenekar frontembere, Fekete Giorgio és az együttes állandó dobosa, hobbiénekese, Héra Barnabás.

Az audioélmény mellett nagy hangsúlyt fektettek a képi világra is, hogy egy autentikus 60-as évekbeli megjelenést kölcsönözzenek minden szereplőnek erre a szűk három percre – így került a képbe Lovass Patrik, az együttes kedves barátja, aki elvállalta a konferanszié szerepét.

Ezt a felvételt eddig az érdeklődők csak június 8-án a Körszállóban tekinthették meg, most viszont azok számára is elérhetővé vált a zenés mozgókép, akik nem jutottak be a Telekom Electronic Beats nyárindítójára.

“A Carson Coma repertoárjában állandó helye van az eredetileg Korda György által előadott táncdalnak, így kézenfekvőnek bizonyult a dal rögzítése stúdióminőségben” – üzente meg nekünk a banda. A dal pedig hamarosan előrhetővé válik majd minden zenemegosztón a Spotify-tól az iTunes-on át a Deezerig!

Loading...