Az Idő a mi kábítószerünk, üzeni a Colorstar

Nem mai gyerek a Colorstar zenekar, de a mai gyerekeknek sem javasoljuk most az elkapcsolást, mert hiába az 1996-os alapítás, ez az a magyar zenei formáció, ami képes arra a bűvésztrükkre, hogy karrierkezdete óta képes összesodorni koncertjeire mindenféle embert: a csavarodva lüktető, pszichedelikus elektronikus-poprockos folyamatzenére ugyanúgy rugózott már klasszikus party people, mint indielover egyetemista, gitárbarát vagy goás. Talán azért, mert dalaik egy olyan sweet spotot találnak el, amik ősi reflexeket hoznak a felszínre, amik elől senki nem menekülhet.

Tavalyi lemezük, a Time Is The Drug címadó dala (ami egyben a fentiek fényében afféle irányadó ars poeticaként is értelmezhető, hiszen a fellépéseiken tényleg mintha képesek volnának szinte eltüntetni is a fizikai időt) kapott most egy szöveges videót is, ami azért kiemelendő, mert rendes klipnek azért nem feltétlenül állná meg a helyét, de a tőlük kapott infókból kiderül, nem véletlen ez, hiszen a képsorokat eredetileg koncertvizuálnak tervezték. Csak éppen koncertek nincsenek, ezért lett belőle klip.

Az idő múlása mindenki életének meghatározó eleme, nem csoda, hogy Szalay Pétert, a zenekar alapítóját is megihlette, aki így mesélt a dalról: “Még 2016 szeptemberében raktam össze azt a rövid, mindössze pár ütemnyi loopot, amiből aztán egy hosszú folyamat végén, 2018 októberében megszületett a Time Is The Drug. Sokáig nem volt egyértelmű, merre vegye az irányt a zene, lehetett volna instrumentális darab is akár, de aztán beugrott egy énekdallam, ami szöveget is kívánt. Érdekesség, hogy közben Németh Robival a Táguló Idő című dalán dolgoztunk, a kísérő zenekarában játszó Esti Kornélos srácok pedig Eltűnt Idő címmel adtak ki szintén ez idő tájt albumot, szóval a téma valahogy ott ólálkodott körülöttem, és engem is elkapott. Az angol szöveget tekintve a meghatározó ihletforrás David Bowie Time-ja volt, amiben szintén felmerül a kurválkodó idő motívuma (“Time, he flexes like a whore”), és a Roxy Music Love Is The Drugja. Ez utóbbi adta az ötletet a refrénben szereplő címadó metaforához: az idő, mint drog, mint végzetes függőség, ami pusztít, de mégis egyre többet, és többet akarunk belőle.”

(Nyitókép: Biljarszki Dani)