Electronic Beats Hungary

Békés naplementéből a gyanús éjszakába visz a magyar AGAVOID új albuma

A Huszár Kristóf, Puskás Dalma Tamara és Kriska Bálint alkotta AGAVOID azt a fajta álomszerű melanko-popzenét csinálja, ami mindig megfelelő morfondírozási alapanyag egy délután négy órai sötétedéshez (ha kijönne a legendás Kontroll című magyar film folytatása, komoly összegekben fogadnánk, hogy ott lennének a soundtracken), és egyébként minket is eléggé meggyőzött annyira a nyáron, hogy beválasztottuk az egyik zenéjüket első hazai válogatásunkra.

Örömmel tudatjuk a digitális egybegyűltekkel, hogy a Fragment című dal most új helyet kapott, mégpedig a csapat második nagylemezén, a STRATUMon, aminek az ívét a naplemente fényeinek változása köré találták ki – amit nyáron már felvezettek ebben a Flashback klubban forgatott előadásukkal:

Azt mondják, az albumon a fényesebb, békésebb hangzások felől haladnak a sötétebb tónusú, néhol már éjszakai világot jelképező hatások felé – ennek megéléséhez pedig elsősorban a YouTube-ról javasoljuk a lemez indítását, ott ugyanis Világosi Csaba apránként kibontakozó kísérőanimációi is szépen gúzsba fogják ezt a tematikát:

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A végleges anyagot egyébként 2020 tavaszán rögzítették a Keleti Blokkban található saját stúdiójukban, aminek a Dürer Kert bezárásával sajnos búcsút inthetnek ők is mások mellett. A masteringet Stámusz Feri (Stamusic) készítette, a lemez strukturájában pedig sokat segített a srácoknak Tövisházi Ambrus a Hangfoglaló mentorprogramján keresztül.

Hallgassátok, mi már teszteltük utcánsétához, társasjátékhoz és ablakon kifelé kémleléshez, mindegyikhez remekül simul.

További nemzetközi színvonalú hazai termékek? Nevezz be a szombati videóstreamünkre, amivel Magyarország egyik kedvenc borvidékéről jelentkezünk:

Published November 17, 2020.