A Kolorádó 2022 fellépőiről szerencsére szinte semmit nem kell írnunk

A legtöbb frissen bejelentett névről ugyanis megtettük ezt korábban, ilyen-olyan kiadványaik kapcsán. Úgyhogy most hadd idézzük magunkat, mert nevetségesen kényelmesek vagyunk szeretnénk, ha megtekintenétek nyáron ezeket a zenészeket, akik az utat törik. Jól fogtok: járni.

De tényleg jól fogtok járni, például Sega Bodegával, aki valamiért még mindig a legalulértékeltebb producer-énekes, holott, ahogy a U Suck című házislágere kapcsán két éve megállapítottuk, “igazi mátyáskirályi rafinériával popzenét is ír meg nem is (hiszen sosem fogják azokat műsorra tűzni a legnagyobb kereskedelmi rádiók), bass music-os klubzenét is ír, meg nem is (mert azok helyenként túl strukturáltak, önjáróak a táncfunkcióhoz), és experimentális zenét is ír, meg nem is (mert ahhoz gyakran túl romik a melódiák). És mégis, Sega zenei világa valójában egy csodálatosan bizarr egységbe rendeződik.”

“Lehulltak a pehelytollak, súlyt kaptak a szavak a még mindig szellős, de néhol már a korai Sonic Youth-ot idéző hangulatokba ágyazott, nyers gitárokat sem elutasító zenei alapok tetején. Nagy felismerések lehetőségét magukban hordozó, befelé figyelős téli esték kuckózós alapanyaga a Colourgrade, próbáljuk ki nyugodtan” – írtuk aztán a korábban általunk csak minimalista R&B-ként felcímkézett (ma már egyre inkább csak minimalista) Tirzah tavalyi nagylemezéről, amit az egyik iránymutató albumnak jelöltünk meg évösszegző cikkünkben.

Valószínűleg megáll majd egy órára az erdei zsizsgés, amikor ő színpadra lép, és erre nagyon sokan fognak emlékezni.

Az észak-londoni Loraine James már a ’19-es debütlemezén is olyan halálos könnyedséggel gyúrt végtelenül személyes vallomássá mindenféle (ha nem lenne már politikailag inkorrekt, akkor azt mondanánk, urban) soundot, hogy sejteni lehetett, innentől csak felfelé – esetleg csak előre, nem hátra – lesz a menet.

“A géppuskaropogásszerűen egymásra rrrrrakódó ütősök, a szülőföld basszus-zenei hagyományának friss textúrákba reciklálása, a neo-soulos érzékenység most is ügyesen türemkedik össze egy csodásan szellős nagyvárosias eleggyé, ami ízléstől függetlenül biztosan eltalál minden nyitott fület” – fogalmaztunk aztán a tavalyi második albuma hallatán.

Klayman barátunk, a queer- és egyéb periférikus társadalmi csoport-barát Persephone bulisorozat rezidense pedig a csodálatos aurájú Eris Drew albumáról írta, hogy “mindegyik tétel olyan, mintha egy önálló dj-szett lenne, és mégis, egy szép történetté áll össze az egész: óda a reményhez, szabadsághoz, boldogsághoz, összetartozáshoz.”

Eris Drew lemezelni jön a Kolorádóra, ami mindig legendás ügylet, főleg, hogy klasszikus house-t és modern rave bangert, törtet és trenszt, angolt és amerikait, jóformán bármit képes élvezhető egységbe kovácsolni, nem kevés szkreccseléssel csokorba kötve, miközben szépen nyílogatnak a hedonizmus virágai a táncparketten. Illetve ezúttal a cserkészi gyepen. Ennél már csak az a legendásabb, hogy partnerét, Octo Octa-t sem hagyja otthon, ketten együtt ugyanis ilyen hangulatokat generálnak:

“Hollandia női dj-divíziójának mindent mindennel keresztezni hajlandó, kizökkentésben és felcsigázásban érdekelt szereplője a debütalbumával egy teába mártogatott kekszet is szégyenbe hozóan laza showcase-t tart, aminek az is lehetne a címe, hogy Bedobozolhatatlan zenék, amik az öncélúságot megkerülve leírhatatlanul jól esnek. Negyvennégy percnyi multirétegű tünde-csillogás, eső utáni hangköpönyeg” – kinyilatkoztatásunkat Upsammyt érintően úgyszintén fenntartjuk.

További jelentős nevek a rószterben: D.Tiffany, Ata Tak, Black Midi, Gilla Band, Sansibar, Yanamaste – és ez még mindig csak az első körös bejelentés volt.

Itt lehet megnézni a(z eddigi) teljes szaknévsort.

Fess booking! 👏👏👏

Published January 26, 2022. Words by Unger András.