Electronic Beats Hungary

Június 10-én a jövő magyar hangjai töltik meg a nyolcadik kerület szívét

Príma ügy, hogy eljárunk a kedvenceink koncertjeire és dj-szettjeire. Ennek így is kell lennie. Mindeközben viszont létezik, alkot és kísérletezik az otthoni szobájában egy komolyabb mennyiségű kreatív ember, akikre árnyék vetül, még nem tudunk róluk, pedig pár év múlva talán éppen rájuk fogunk mókázni az első sorokban. Ezen akartunk változatatni, és feléjük fordítani a reflektorokat. Na de mielőtt bármi egyebet mondanánk, és azok kedvéért, akik nem a sok betű hívei,

Sokan fognak fellépni a jövő tehetségei közül, például ő is:
HOSSZABBAN, akinek nem fáj a TL;DR:

Szóval arra jutottunk, már másodszorra, hogy menjünk át egy féregjáraton ebbe a közeljövőbe, tárjuk fel szépen, mit hallgat el előlünk, ezért ismét kiírtuk a pályázatunkat, hogy annak a végeredménye egy tripla (pop-, klub- és experimentális) válogatáslemez formájában öltsön alakot. Az egykori nagynevű magyar elektronikus válogtáslemezek, a Future Sound of Budapest és a Dee Zone Traxx nyomdokaiban.

Maratoni zsűrizést követően végül össze is állt a hármas album, és az a helyzet, hogy be kell vallanunk,

a remény tényleg nem mostanában fog meghalni: erős az utánpótlás, mint az első napsugár a vasárnapi afteren.

A maratoni zsűrizést ultramaratoni, két héten át napi tíz órában tartó masteringfolyamat követte, hogy minden úgy szóljon, ahogyan szólnia kell. Itt is hagyunk ebből a soknapos szeánszból egy felvételt, amin éppen DALMA, a poplemez egyik legígéretesebb előadója fókuszál a saját dalára az Analogue Zone harmincöt fokosra fülledt fészkében:

A lemez összerakása a stúdióban végül egyáltalán nem csak a masteringet jelentette. Ahogy Takács Peti, az Analogue Zone alapító-tulajdonosa fogalmazott: mivel különböző zeneszerzési tapasztalattal és technikai felszereltséggel rendelkező pályaművekről beszélünk, végül a feltörekvő zenészekkel szoros együttműködésben igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a legeredetibbnek, legötletesebbnek tartott nyertes trekkekből.

“a mastering nem csak arról szól, hogy mondjuk több magas hang lesz. Egy csomó apró dolog történik, ahogy rendezzük a sorokat, egyszercsak elkezded hallani a zongora vibrálását, kinyílik az egész… olyan, mintha egy szőnyeget egyszer csak lerántanál róla, és ott csillog alatta az egész.”

Peti üzenete a jövő producergenerációinak: “már a kreatív fázisban is figyelni kell arra, hogyan szólalnak meg a hangok. Muszáj alázatosan hozzáállni a fizikához.” 

Nekünk már a kezünkben a végeredmény, és nem állítjuk, hogy az éppen aktuális Electronic Beats-es eseményeinkre autózások során nem okoztak már most elképesztő élményeket az egyes zenék, és alig várjuk, hogy ezt ti is átéljétek. Tehát június 10-én ezért számítunk rátok nagyon a Turbina falai között, ahol három teremben üzekednek a hangulatokkal a legígéretesebb alkotók – és páran a befutottak közül.

Vibe check:

Természetesen nem szeretnénk elhallgatni, hogy a Turbinás lemezbemutató esemény egyben a Telekom Electronic Beats Fesztivál bemelegítője, másnap ugyanis a gyárkéményekkel körbeölelt Főzdeparkba jön fellépni a neopszichedelikus indie rock elsőszámú zenekara, a Django Django, a kólahimnuszos Elderbrook, a svájci-tamil Priya Ragu, a titokzatos magyar Hundred Sins, és lesznek még kortárs táncosok, táskaprintelős workshop, vintage ruha- és apróságvásár, és egy erős afterpartika is.

Ugye jöttök oda is?

Published June 01, 2022.