Electronic Beats Hungary

A legfankibb kezeslábas: OIEE új videója egy nagy pesti-prágai-pozsonyi road movie

Kocsis Bence, azaz OIEE előző nagylemezéről szinte majdnem pontosan két éve éve írtunk, úgyhogy nagyjából időszerű is a bejelentés: sínen a folytatás, a Two Sides című stúdióalbum végállomása 2022 év végén esedékes, akkor hallhatjuk az egészet egyben.

Már csak azért is adhat izgalomra okot ez az infó, mert ő eddig jóformán akármilyen projektbe tenyerelt bele, külföldről mindig érdeklődtek utána, így koncertezhetett Portugáliától Németországon át Hollandiáig, sőt, még a BBC 1Xtrán is volt premierje az egyik dalának. Funkfúziós elektronikát kevesen csinálnak Magyarországgal ekkora elánnal (például ne feledjük a Solére-remixét sem, illetve hogy szerepelt az első Telekom Electronic Beats válogatáson, aminek finisben a második felvonása).

Na, de amíg album nincs, addig is nézhetjük az új videót, aminek gerince az északi országszomszédunk és az ő keleti országszomszédja legismertebb városaiban folytatott turné, néhány budapesti bulivillanattal kiegészülve, abból a nem túl távoli korszakból, amikor a Pontoon még a szárazföldön volt.

Mehet is az arcszpotting a közönség soraiban, három, kettő, egy:

Bence amúgy dolgozik néhány más számon is a Grammy-díjas, Chemical Brothersnek hangmérnökösködő Steve Dubbal, ezek a trekkek is megjelennek még ebben az évben.

Published May 27, 2022.