Electronic Beats Hungary

Kemény ügy a pusztító démonszex, de LSDXOXO és Eartheater megoldja

LSDXOXO dala a Demons, róla azt kell tudni, hogy Budapesten legutóbb a CRIME meghívására járt, ezen túl pedig azt, hogy Philadelphiából származik, de az európai technounderground is egyre jobban megismeri a nevét, mivel energikus dj-szettjeiben mainstream slágerek rétegeit manipulálja össze ghetto house-zal, elektróval, Baltimore clubbal, meg ami még jön – mindezt annak oltárán, hogy visszakövetelje a teret a fekete queer művészetnek. VTSS-sel is gurított már egy szuggesztív klipet nemrég.

Hozzá csatlakozik be vendégként a csodálatos Eartheater, a három oktávban éneklő, lenyűgözően enigmatikus, multi-instrumentalista New York-i énekesnő (akinek még a művésznevén is lehet vitatkozni, hogy az akkor most fülszínházat vagy földevőt jelent, nyilván nem véletlenül), ketten együtt pedig bemutatják, milyen a vámpirikus szerelem, miközben az ablakon túli világot éppen lángok zabálják fel.

“Baby, amikor démon alakot öltesz / Érzem a vágy fogait / Zuhanj fekete lyuk szívembe, süllyeszd bele a fogaid / Változtass meg mindent, amiben hiszek”

Gondoltuk, hátha érdekel valakit a szöveg egy meghatározó részlete.

Raushaan Glasgow, azaz LSDXOXO így elmélkedik saját daláról, ami egyébként hamarosan megjelenő albumát előlegzi meg: “a Demons egy óda a sötét, mindent felemésztő szerelemhez, ami két szenvedélyes ember között zajlik, és egészen vámpírszerű tud lenni. De vajon tényleg annyira rossz ez, ha mindkét fél erre vágyik?”

Kövess minket mindenfelé:

Published June 16, 2022.