Electronic Beats Hungary

Keleti Blokk: a jövő, ami nagyon emlékeztet a múltra

Most, szeptember 9-én egy kérdéseket feldobáló, izgalmas előadásra lehet beülni a Trafóba, azaz jegyet vásárolni már nem, mert kirakták rá a teltház táblát, de most tőlünk, azaz a vonatkozó Facebook-posztunk alatti kommenteléssel még lehetséges nyerni egy páros belépőt (később még fogják játszani a darabot).

A Keleti Blokk egy fiktív közép-kelet-európai országban játszódik, ahol az egyetlen tévécsatorna ünnepi műsort sugároz, amelynek kincstári derűje mögül néha fel-felsejlik a kevésbé idealisztikus valóság – mindez nagyon is megidézi a szocialista múltat, de annak nosztalgikus felidézése helyett inkább gondolkodásra ösztönöz, párbeszédet próbál kezdeményezni országok és generációk között. A cél annak az átgondolása, hogy “közös örökségünk hogyan él tovább a jelenünkben, és milyen módon vet fel releváns kérdéseket a mai életünkre nézve” – írják a rendezők, Halas Dóra és Nagy Fruzsina.

Ha pedig mindez nem volna elég, az előadás túlmutat a megszokott műfaji kereteken: az alkotók catwalk koncertnek nevezték el, ami félúton jár a színház, a kóruskoncert és az extrém divatbemutató között – mindegyik egyszerre, és egyik sem. Az énekhangokat ráadásul a Soharóza kísérleti kórusa képviseli, ami folyamatosan új terepekre merészkedik, nyelvvel és mozgással is improvizál, és a népzenétől a megkomponált darabokig állandó felfedezői attitűdben van.

Nem mindennapi lesz tehát az előadás, ami előtt egy kerekasztal-beszélgetéssel lehet hangolódni már este hattól, ami arra keresi a válaszokat, hogy

mitől lesz egy alkotás művészet.

A beszélgetésen részt vesz Réz András filmesztéta, Barda Beáta, a Trafó igazgatója, Veress Anna, a Keleti Blokk dramaturgja, Szabó Béla, a Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója, illetve Kolbenheyer Erik, a Telekom Electronic Beats idei Szelektor tehetségkutató pályázatának egyik zsűritagja és az Exiles kiadó kurátora.

Játsszatok, és nyerjetek jegyet!

Szociális bekövetések:

Published September 06, 2022.