Electronic Beats Hungary

A magyar zene megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez

Az utánpótlás erős, nyughatatlan, és van mit a közösbe aprítania.

Röviden:

ebben a cikkben láthattok egy videót, benne a pályájuk elején tartó, de igencsak ígéretes hazai elektronikus zenészekkel, akik amennyire különbözőek, pont annyira izzanak azonos lelkesedési hőfokon.

Hosszabban:

2020 megkoronázott tavasza sok lehetőséget bezárt a világ előtt, de akkor mi úgy gondoltuk, hogy nyissunk inkább új kapukat. Elkezdtünk kutatni olyan alkotók után, akik az önkéntes karanténjuk alatt írtak szuper, szabad szellemű zenéket – ebből született meg végül ez a triplalemezes válogatásunk, tele fiatal elektronikus zenei producerekkel, akikre máig borzasztóan büszkék lehetünk (mármint nem csak mi, hanem mindenki, egy ország zenehallgatói). Missziónk során olyan legendás elődök lebegtek a szemeink előtt, mint a Dee Zone Traxx, a Magyar Ugar vagy a Future Sound of Budapest lemezek: szerettünk volna egy  összetett zenei korlenyomatot, ezzel párhuzamosan pedig potenciális ugródeszkául szolgálni friss tehetségeknek, akik több figyelmet érdemelnek.

A válogatással azonban nem zárult le a történet, sőt, ezzel kezdődött csak el igazán. Közülük nem csak egy, de több alkotó is izgalmas új zenékkel jelentkezett azóta, mi pedig átléptünk szerelemprojektünk következő fázisába: tíz, az albumról éppencsak lecsúszott pályázót az imPro School befogadó karjai közé tereltünk, hogy még tovább tudják bontogatni az elképzeléseiket.

Róluk szól ez a videó. És nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan rájuk is büszkék lehetünk. Nem csak mi, hanem mindannyian.

A srácokat segítő imPro School vezető oktatóját, a hazai elektronikus színtér dreadlockos kaméleonját, Iamyankot is kifaggattuk a benyomásairól.

“Izgalmas start volt, hiszen a kiválasztott hallgatók egy többszörös rostán át jutottak el hozzánk, amin olyanok jutottak csak át, akik valahogy felhívták magukra a figyelmet. És ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy technikailag makulátlan dolgokkal. Ez pedig remekül aláhúzza azt a közvélekedést, hogy pusztán esztétikai alapú döntések sorozatával is létre lehet hozni valamit, ami értéket, érdekességet hordoz. A programnak az volt a célja, hogy ezeket az értékeket kidolgozottságában, tudatosságában egy következő szintre emeljük, de ugyanakkor rengeteget tanultam abból, hogy megismertem tíz különböző ember útját és megközelítését az alkotáshoz.”

Persze tisztában volt azzal, hogy csakis emlékezetes élmények származhatnak abból, ha olyan emberek találkoznak össze, akikben buzog az alkotási vágy és éheznek a tudásra. “Végig azt éreztem, hogy ezerszázalékos nyitottsággal fogadják be az elhangzó információkat, és perzselő lelkesedéssel vetik rá magukat a gépre, hogy kipróbálhassák.”

“De a legfelvillanyozóbb az, hogy nem, vagy felületesen ismerik a műfajokat. Persze azt hiszik, hogy ez hiányosság, de igyekeztem felhívni a figyelmüket arra, hogy a stílusnevek és irányelvek a sajtónak és talán a közönségnek lehetnek hasznosak, egy alkotó számára semmilyen jelentőségük nincs.”

“Ezen információk hiányában ugyanis a zenésznek nem marad más támpontja, mint hogy az ösztöneire, megérzéseire hallgasson, ami szerintem a nyílegyenes út a jó irányba. Ez a tíz ember tökéletes példája ennek” – tette hozzá Yank, aki rendkívül erős utánpótlást lát a horizonton ilyen emberekből, akik előtt nem a hype lebeg, hanem keresnek valamit, ami még nem volt, amivel kifejezhetik magukat.

Szerinte a növekvő zajban és a káoszban az egyetlen járható útja az általános underground kultúra fejlődésének, ha az emberek ráébrednek a színtér-építés fontosságára. Mindannyiunk felelőssége megtalálni, vagy ha lehetőségünk van rá, akkor biztosítani a kapcsolódási pontokat, és

“el kell kezdenünk kisebb-nagyobb egységként látni magunkat egyéni alkotói létezésünk mellett.”

“Az ehhez hasonló programok táplálják ezt a reményt, de a nap végén mindig az egyének döntenek: keresik-e azt, hogy mit tehetnek másokért vagy sem.”

🙏 🙏 🙏

(A kurzus egésze, és a forgatás ideje alatt is természetesen betartottuk az aktuálisan érvényes előírásokat, korlátozó intézkedéseket. Ti is tegyetek így, vigyázzunk egymásra!)