Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

A magyar gépzenei underground dupla ünnepe

Alig hűlt ki a rotáció két friss és érdekfeszítő hazai válogatáslemez alatt, máris itt a folytatás, ami most már véglegesen egyértelművé teheti a számunkra, hogy a járványidőszak alatt minden hazai stílushatár-átlépő, waveformgyurmázó zenész azt csinált otthon a négy fal között, amit csak akart: zenét.

Dalmata Daniel x EXILES x Farbwechsel
Három erős kiadó együttállása: igazából csak azon csodálkozunk, hogy erre ennyi ideig kellett várni, tekintve, hogy eleve komoly átjárások vannak, illetve jelentős stúdióügyi és baráti kapcsolatok tárhatóak fel az egyes producerek között. “Számtalan produceren, előadón is osztozunk, illetve ketten még a grafikuson is, Jani Dániel személyében. És szeretünk így tekinteni az egész közegre, hogy a sajátunk, nagyon családias. És manapság, amikor nem igazán van lehetőség ezt személyes találkozókkal vagy eseményeken való jelenléttel gyakorolni, legalább így az online térben jó lenne ezt kifejezni” – mondta el nekünk Maxi, a Dalmata Daniel label társalapítója a kompilációról.

By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more

Load content

“Viszont azt is meg kell jegyezzük, hogy határozottan nem a kialakult világválság hatásra jött létre ez a válogatás. Nem ez volt a témája, de még csak nem is a koncepció része, persze egyes számokra hatással lehetett. Az az igazság, hogy az ötlet még 2019 végén egy közös eseményen született meg az akkor Dalmata Daniel meets Farbwechsel válogatás után. A koncepció csupán annyi volt, hogy senkit se akarunk kihagyni, aki részt szeretne benne venni, ami a kiadókat és a velük kapcsolatban álló zenészeket illeti, és ez az open call dolog aztán végképp érvenyesült, mert jónéhány független, vagy más crewhoz tartozó alkotó is csatlakozott. Ez számos résztvevőt jelent és temérdek kommunikációt. És mivel mind a három kiadó közben a saját útját is járta, illetve közben beütött a krach, érthető, hogy mire elkészült az összes pályamű és azoknak a masterja, illetve a borító, több mint egy év eltelt. De azt hiszem megérte, legalábbis minket örömmel és elégedettséggel tölt el.”
Így, végighallgatva ezt a 40+ trekket, minket is, főleg, hogy van itt minden, mint egy jó villanyzenei búcsúban: ambient, elektróbanger, agyonsavazás, sötét benelux menetelés és persze sok-sok-sok kísérletező kedv. Vigyázat, egyben nehéz, de minden formában kielégítő!

Syrup presents – RE_FORMS

Szemcsillogtató élmény látni azt is, hogy (újra?) él és virágzik a Syrup dj-buliszervező kollektíva, ami idén ünnepli a huszadik születésnapját. Létrehozója az a Mesterházy Ákos, aki már a kilencvenes évek derekán, kamaszként elkezdte hazahordani Balatonalmádiba az acid és hardcore vinyleket, azóta már egy szobába is nehezen passzírozza be a gyűjteményét – meghatározó alakja a magyarországi zenei renegátoknak, akik a fősodorról leválásban találták meg önmagukat, és azóta is ütik ezt a vasat rendületlenül (elég csak a Magyar Nemzeti Elektró-bulikra gondolni minden márciusban, vagy az Acid Karácsonyra minden szeretetünnepekor).

Nemrég syrupos szervezés alatt zajlott le az egyik kedvenc budapesti szpotunkon, a Széll Kálmán téri Nemdebárban a Save The Vinyl DJs streamsorozat, húsz estén át, és ennek a projektnek a folytatása az alábbi, két évtizedet celebráló válogatás, kizárólag analóg dalokkal, a régi Rephlex-érát idéző romantikus IDM-ektől a reggeli Alkotótábor-kisszínpadokat képzeletben újraácsoló dubtechnóig.

Külön érdessége a kompilációnak, hogy komoly merítéssel él, és itt most átadjuk Ákosnak a szót: “a lemezen a teljesen ismeretlen nevek nem feltétlen teljesen ismeretlen előadók. Helyet kapnak ugyanis az igen nagy múlttal rendelkező Anima Sound System, Tigrics, Sublogic mellett olyan különleges kollaborációk, mint az Erik Sumo és Marcel közös szerzeménye a Zuglói Rémálom, vagy a popénekes Szabó Benedek titkos, szóló ambient projektje a Forezla Pitok. Benedek egyébként meglepetésként tudta meg, hogy a régóta leginkább csak fióknak dolgozó öccse is szerepel a kiadványon Sebaj Fóbiás néven.”

By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more

Load content

A válogatás ráadásul nem véletlenül kapta a RE_FORMS címet, a(z amúgy a mi tavalyi válogatásunkon is szereplő) Mesterházy szerint teljesen más irányt vett a kiadó, például az eddig koncepciózusan fekete-fehér borítók, nagyjából fekete-fehér website után “ez most színes lett, de igazából csak azt hivatott párhuzamba állni, hogy a zenék is sokkal szélesebb spektrumot fednek le a korábban megszokott ambientes, elektronikás palettához képest. Illetve a válogatást követni fogja elég sok megjelenés az itt szereplő előadóktól.”

Soha rosszabb februárt.

Published February 15, 2021.