Ősszel érkezik az első és utolsó posztumusz Sophie lemez
2021-ben mi is megírtuk, hogy az elektronikus popzenét megújító SOPHIE elhunyt, miután athéni házának tetejéről a teliholdat szerette volna megnézni, de megcsúszott. Később tiszteletére egy aszteroidát is elneveztek róla, így az 1980 RE1 azóta is a Sophiexeon nevet viseli.
A posztumusz megjelenések az utóbbi években sajnos kevésszer sültek el jól, elég csak Juice WRLD és XXXTentacion karrierjét nézni, ahol kiadói nyomásra félkész dalokból gyúrtak össze lemezeket, hogy pénzt keressenek a felkapott halott művészekből. Szerencsére pozitív példa is van: a 2018-ban elhunyt Mac Miller posztumusz megjelenésében nagy részt vállalt családja és közeli producere, és egy ízléses, diszkográfiáját tisztelettel lezáró projekt jelent meg.
Egyelőre szerencsére úgy tűnik, Sophie esete inkább az utóbbihoz közelít: az előadó nevét viselő lemezt saját testvére, Benny Long fejezte be, a projektre pedig úgy hivatkoznak, mint az utolsó Sophie albummegjelenés. A beharangozást egy Kim Petras és BC Kingdom vendégszerepléssel érkező ibizai hangulatú dal kísérte, ezzel pedig Charli XCX “I Wanna Dance to Sophie” kérése is teljesülhet a nyáron.
A Transgressive és a Future Classic gondozásában megjelenő album szeptember 27-én landol a platformokon.
Tudtad, hogy idén is lesz INOTA? Schacke, Boston 168, Gabber Eleganza, DJ Hyperdrive, Schwefelgelb és sokan mások hajtják meg a hőerőmű Turbinacsarnokát július közepén – Bővebben itt!
Published June 26, 2024.