Electronic Beats Hungary

Romeltakarító rave-ekkel építenek újra szétlőtt falvakat az ukrán fiatalok

Hogy a zene nem csak egy klubban dübörögve tud erőt adni, azt bizonyítják most a kijevi technoszcéna tagjai, akik közül páran irtózatosan menő módját választották annak, hogy újraépítsék az oroszok által megtámadott országukat. Vagy legalábbis annak egy apró szeletét, akár precedensértéket teremtve, példát mutatva – az agresszoroknak pedig középső ujjat.

Azaz: teljes letargia helyett inkább a reménykeltő, pozitív vájbokat választva összekötötték a kellemest a hasznossal, és zenéléssel együtt kezdtek összetakarítani egy lezúzott falut, Yahidnét.

“Az önkéntesek lapátokkal a kezükben egy rakétacsapás által márciusban lerombolt falusi kultúrház maradványaihoz nyúlnak, és a törmelékhalmokat egy traktor rakodójára dobálják. Egy DJ, aki lemezjátszóját egy rakás lőszeresdobozra helyezte el, technó és house-t tol, miközben zajlik a munka. Néhányan néha még táncszünetet is tartanak” – számol be riportjában az AP hírügynökség.

Az önkéntesek többsége a 20-as és 30-as éveiben jár, és a körülbelül kétórányi autóútra lévő Kijevből érkezett, de akadtak néhányan a nyugati Lviv városából és a közeli Csernyihivből is, míg egyesek jöttek Portugáliából, az Egyesült Államokból, Németországból és máshonnan is.

A művházban végzett takarítás volt a csoport eddigi nyolcadik projektje, és már 15 megrongálódott ház helyreállításában segítettek a faluban. És nem terveznek megállni: a közeli Lukasivka városában tizenkét házat fognak építeni azoknak az embereknek, akiknek az otthona elpusztult – mondta a munkálkodók egyike, a 26 éves Burianova, hozzátéve:

“Hiányoznak a partik, és vissza akarunk térni a normális életünkhöz, de a normális életünk most az önkénteskedés.”

Hát, így is lehet. Слава Україні!

Kövess minket mindenhol:

Published July 26, 2022.