Electronic Beats Hungary

Így segíthetsz néhány klikkel Ukrajnának

Csodálatos látni, ahogyan a magyar internet tele lett segítő kezekkel és felajánlásokkal, hogy a szomszéd országból menekülők véletlenül se maradjanak magukra. Mi most összegyűjtöttünk néhány forrást, elektronikus zenészektől és az ő szűkebb-tágabb szférájukból, amiken keresztül akár otthonról is támogathatod az orosz invázió által megroppantott ország lakosságát, akik közül már egymillióan hagyták el otthonukat.

👉 A stockholmi Northern Electronics kiadó egy 31 számos válogatást jelentetett meg, olyanok zenéivel, mint Daniel Avery, Varg2™, Marco Shuttle és Voiski, tele töprengős tételekkel. A bevétel teljes egészében az UNICEF ukrajnai kirendeltségének javára megy, azon át pedig a szenvedő családoknak.

👉 A lettországi Erica Synths hardvergyártó cég a különböző hangszerei – köztük a Black Digital Noise, a Sequential Switch II és a Snazzy FX – eladásainak szintén 100 százalékát az ukrajnai segélyakciónak ajánlja fel. További információk errefelé.

👉 Ezzel a technoválogatással – rajta Pharával, Ben Klockkal, Rebekahval, Marcel Dettmannal, Partiboi 69-nal és még másokkal – az ukrán hadsereget lehet segíteni:

👉 Legowelt, a romantikus szintimágus festményeit dobta be a közösbe: az ezekből befolyó összeg is mind az ukrajnai menekülteknek megy.

👉 A népszerű berlini HÖR online rádió tegnap adománygyűjtést rendezett, itt lehet visszanézni a streameket és adakozni.

👉 Lehet adakozni Ukrajna queer közösségének és LMBTQ-katonáinak, akiknek égető szükségük van sisakokra. Igen, ilyen valóban van, itt lehet megnézni róluk egy kisfilmet:

👉 Az orosz Gost Zvuk kiadónál megjelent egy STOP THE WAR című válogatás, melyen többek között Perila és Hoavi zenéi is szerepelnek, szintén minden online vásárlásból érkező profitot átutal rászorulókat segítő humanitárius alapoknak.

🙏 🙏 🙏

Kövess minket mindenhol:

Published March 03, 2022.