Electronic Beats Hungary

Ezek a pécsiek már megint mesterkedtek valamiben, és nálunk lehet megnézni először

Lassan már közhelyszámba megy, hogy ha okoselektronika, és nem Budapest, akkor Pécs az a forráspont, ahova érdemes olykor kíváncsi tekintetünket vetnünk. A fiatal, progresszív zenekészítőkből és dj-kből összeálló BETWIXT klán ráadásul kicsit se ma kezdte, de nem is tegnap, hiszen 2014 óta léteznek, legutóbbi projektjük pedig a Pécs on Stage, amiben mindenféle jövőbemutató baranyai produkciókkal forgatnak minifellépéseket spéci helyszíneken.

Ez most is megtörtént, többek között egy olyan zenével,

amit már az ízlésformáló BBC is műsorra tűzött – ennél jobb ajánlólevél aligha kell az itt látható 20 perces videóhoz,

amit besötétítéssel (köszi, délután négy órai naplemente) és nagyképernyőre kipakolással javaslunk megtekinteni.

Az előadás Ferko, azaz Fábián Ferenc és Veres Palne, vagyis Badric Adorio kollabja, akikről azt kell tudni, hogy évtizedes ismeretségük zenekari összeborulást (The Immigrants) és budapesti együttélést is magában foglalt, mielőtt mindketten külföldi vizeken – Skóciában, illetve Ausztriában találták meg a boldogulást. Elérkeztünk 2020 elejéhez, a karanténidőszak viszont ebben az esetben jótékony hatással bírt: a kettős újra elkezdett közös dalokon dolgozni, a munka pedig többek között a Pécs On Stage epizódban is felcsendülő három dalban öltött testet: ezek a Going Home, a Night Looks Better és a One More Time.

A szerzemények kohéziója – az ízlésesen csúszkáló breakbeatekkel, folyamatosan örvénylő szintikkel és a jókora brit hatással – vitathatatlan, mindez pedig Adorio karakteres vokáljával nyakon öntve olyan, hogy az akár “Burial, Jon Hopkins és a Moderat szerelemgyermeke is lehetne” – ahogy a BETWIXT egyik tagja, Borsik Tamás fogalmaz róluk.

Ha pedig már megvolt a videó, vagy még nem, mert még a cikket olvassátok, akkor itt vannak az előkészületek és a csapatmunka két képben, Pécs emblematikus római kori helyszínén, a Cella Septichora Látogatóközpontban:

Nekünk pedig már csak egyetlen dolgunk maradt hátra: arra ösztönözni mindenkit, hogy kövessétek a BETWIXTet, mert nyilvánvalóan nem utoljára jelentkeztek valamilyen izgiséggel.

És kövessetek minket is errefelé:

Published December 06, 2021.