Electronic Beats Hungary

A túl korai téli naplementék legszebb aláfestője lehet Ben Leavez albuma

Az első Telekom Electronic Beats válogatásunk (ami itt még mindig bármikor hallgatható) egyik nyertese, a lemezen jó okkal helyet foglaló Ben Leavez egy idei februári EP-t követően most jelentkezett első hosszanjátszós anyagával, tehát stúdióalbummal, O. címmel.

Bence lemezével egyszerre ébreszt képzeteket a kozmosz végtelen nagyságáról és mélytengeri búvárkodásokról, talán a lemez artworkje sem véletlenül lett olyan, amilyen – aztán amikor a távolról érkező, csilingelő-bongó hangok és egymásra rétegződő keserédes melódiák mellé rendelt sajtóanyagot is elolvastuk, akkor azt mondtuk, bár így lenne ötösünk a lottónk.

“Holon elmélet, mesterséges intelligencia, alvási paralízis, transzparencia, és Atlantisz mítosza”

– a fiatal alkotó ezeket a témákat jelöli meg inspirációs forrásokként.

Ben Leavez

Bence hozzátette még:

“az egész projekt, úgy érzem, két misztikus véglet közötti dimenzióban lebeg, ahol a zenék nyugalma teremti meg feszültséget, és a feszültség teremti meg a nyugalmat. Minden szám a lemezen egy pszichoterápiás folyamat megélését dolgozza fel. Megértésüket persze első sorban a hallgatóra bíznám. Olyan sok életesemény befolyásolta a zenék identitását, hogy a jövőben talán egy rövid dokumentumfilmet is szánok a lemez történetének elmesélésére.”

Mi tényleg egy november végi délután négykor beállt vaksötét mellé indítottuk el, és bevált, úgyhogy hasonló jókat kívánunk mindenkinek, már csak azért is, mert öröm hallani ilyen friss és kerek villanyzenei történeteket – főleg, hogy Bence még a vendégvokáloktól sem ódzkodik, ami kapásból szép vállalás egy debütalbumon.

És, csak hogy az albumformátumnál ne álljon meg a történet, és mert Bence szerint “ma már bőven nem illik ennyi időt dolgozni egy albumon, mint ahogyan él eltűntem három évre”, úgy döntött, az album hanganyagából készít egy különleges sample packet, amit a lemez limitált díszdobozos adathordozóján lehet majd megtalálni.

“Ez a hangmintacsomag tartalmaz minden hangot, amelyen kiéltem a végtelen maximalizmusomat sound design téren a lemez készítése alatt, és remélem, hogy inspirálni fog más, már a zenei pályán elindult vagy most kezdő alkotókat és médiaművészeket.”

Szép húzás. Aki pedig élőben is szeretne elmerülni ebben a galaktikus-óceáni zenei világban, annak hétfőn irány a Toldi, ahol Ben Leavez-en kívül fellép még az O.-n is szereplő Platon Karataev zenekar egyik frontembere, Cz. K. Sebő, aki termékkóstolót ad a színfalak mögött készülő Capsule Boy mellékprojektjéből.

Published November 28, 2021.