Electronic Beats Hungary

Drake kijött egy house lemezzel, és ez sokkal komolyabb sztori annál, mint aminek elsőre tűnik

Múlt csütörtökön Kanye West örök konkurenciája, a hiphop-R&B halmaz kanadai szupersztárja, Drake minden előzmény nélkül annyit írt ki az Instagramra: éjfélkor kint van a hetedik nagylemez, a Honestly, Nevermind. Igazat mondott. Amit viszont kapott érte, azt nem tette zsebre. Vagy mégis, mert nemrég úgy reagált a meglepődött / felháborodott / értetlen fanok kirohanásaira, hogy “tök oké, ha nem érzitek. Bevárunk titeket.”

Merthogy mi történt, ami miatt buzzba jött a pophallgató internetnemzet tetemes része? Az, hogy Drake egy konkrétan egy e-tánczenei lemezzel állt elő. Ami elsősorban a (deep és soulful, de újhullámos, jamiexxiánus) house tradíciójából dolgozik. Ő pedig összesen csak két trekkben reppel a 14-ből.

Az amerikai zenemagazinok social felületei alatt az első pillanatokban macsétával is nehéz lett volna ösvényt vágni a fejvakarós, negatív kommentek között, amik “az album címe az egyetlen nagyszerű dolog ebben az albumban”-tól a “leggyengébb, amit hallottam tőle egy ideje”-n át a “csak léptessétek az utolsó trekkig” ajánlásig húzódnak. Ami az egyenletet megfordítva, az album kakukktojásaként már egy reppszám (bár még ez is a Baltimore Club műfajból merít, ami ugyancsak klubzene).

Aztán szerencsére megjött az ellentábor is a “sokan kivannak, mert merészelt a dobozon kívül gondolkodni, és új hangokat behozni”-tól egészen a

“hagyjátok a zenét lélegezni, hagyjátok a kreativitást élni, és hagyjátok az elméteket tágulni”

megfejtésig.

House-fejjel persze sokkal egyértelműbb a történet: ez a lemez vibe. Középnyári, szoft, pulzáló alapanyag egy Balatonra krúzoláshoz.

És nyilván Drake-nek jó oka van, hogy ilyen lett, amik között találgathatunk, az alábbiak közül valamelyik biztosan trú, vagy egyszerre több is az: Drake-nek mostanra lett elege abból, hogy az elmúlt tíz évében rinocéroszi módra semmit sem változott a zenéje, Drake elkezdett végre house-t hallgatni a house szülőföldjén (városa, Toronto amerikai léptékben egy kőhajításnyira van Chicagótól, ráadásul Detroiton át), Drake meghallotta a kritikákat az állandó megúszásról, Drake edukálni alkarja a hallgatóságát.

Diplo viszont biztosan nagy tanulságot twittelt ki:

Drake albuma rajongók hatalmas új csoportját fogja kíváncsivá tenni a house zene irányába, és ez egy nagyszerű dolog

És nem mond hülyeséget.

Mint ahogy az is meglehet, hogy egy új trend kibontakozásának első rügyeit észleljük éppen, főleg, ha idevesszük, hogy Beyoncé meg éppen Robin S 1990-es ősklubhimnuszát dolgozta fel ebben az új dalában. Igazán jól akkor járnánk, ha mindez ráadásul egybevágna a bazári EDM kimúlásának a kezdetével – persze mindent nem kívánhatunk rögtön.

 

Szavak: Unger András

Kövess minket itt is, ott is:

Published June 21, 2022.