Electronic Beats Hungary

CVRDWELL első klipjével és egy hajléktalanokon segítő streammel is kijött

Mintha csak tegnap lett volna, amikor CVRDWELL és sokak mások közreműködésével a gyönyörű tokaji dombokról jelentkeztünk be egy élőzéssel, ezért különösen nagy örömünkre szolgál, amikor azt láthatjuk, hogy egy másik akkori fellépővel, Iamyankkal a szőlős streamet követően is egymásra találtak, és zenéltek egy gombcsavargatós közöset – de nem csak saját kedvükre, hanem jótékonysági okokból: a videóból egy QR kód segítségével azonnal meg lehet támogatni egy berlini hajléktalansegítő szervezetet (azért berlinit, mert Krisztián egyébként, ha éppen nincs világjárvány, ott alkot és tanul).

A műsorban rajtuk kívül The Allegorist és Głós lépett fel, a két magyar pedig úsztatós-experimentális downtempó szettet hoztak létre élőben, Yank egy ponton még vonóval is nekiment a villanygitárnak. Érdemes visszanézni és a szükséges szobafogságban jó kedvre derülni tőle, mert ha nem is ajánlott most fizikailag utazgatni, ők azért elvisznek távoli helyekre:

Pár napra rá pedig élesedett az első hivatalos CVRDWELL-videó (ami már inkább kisfilm, mint klip) is a technóproducer egyik, szintén agyalósabb zenéjéhez, a Lyre-hez. Erről a rendező, az INDIVIDUUM-alapító és Love Exposure néven a tavaly nyári Telekom Electronic Beats válogatáson is szereplő Béry Zoltán azt mondta nekünk: “A fő üzenete a sztorinak mindenképpen az, hogy az embernek szembe kell néznie az őt ért problémákkal, a kérdésekkel, időt kell saját magára szakítani, csak ez lehet a megoldás.”

“Úgy gondolom, a jelenkor egyik negatívuma, hogy a technológia fejlődésével az ember már le tudja hozni a mindennapjait anélkül, hogy magába fordulna. Ha üres perc van, gyorsan fel Messengerre, ha üres negyed óra, akkor Insta-vagy Face-görgetés, TikTok, miegymás. Semmit nem kell csinálni, és a figyelem mégis lekötve. Mindeközben az öntudatosság és a szellem pedig háttérbe szorul.”

És érdemes is egyébként elveszni a részletekben, mert akadnak apró kis gegek erre a tematikára felgöngyölítve, de ezt már tényleg nem szpojlereznénk el.

CVRDWELL és Love Exposure közös EP-jét, amin a Lyre is található, és ami az elmúlt hónapok egyik legszilárdabb hazai megjelenése, itt lehet újra meg újra befogadni.

Published March 15, 2021.