A ravehimnusz, ami a toplista első helyéig törte az utat

A kora kilencvenes évek igazi forradalmi hevülettel bírtak, ha az elektronikus zenék csodálatraméltó történelmét nézzük. Talpra állt a Detroit techno, leomlott a berlini fal, Angliában gombamód szaporodtak el a mezőkre telepített illegális partik, de még csak idáig sem kell mennünk, elég szemeinket az akkori Magyarországra vetnünk.

De azért keveredjünk vissza kicsit az Egyesült Királyságba, ami ezekben a kezdetekben mindig egy-két lépéssel előrébb járt mindenki másnál, műfajok és alműfajok garmadáját szabadítva a világra. A 90-es években például ott szökkent szárba a breakbeat hardcore (egyéb nevein: hardcore rave, oldskool hardcore, vagy simán csak – nem fogjátok kitalálni – hardcore): ez a zene a 4/4 lábdobok fölé gyorstüzelésű törtütemeket eresztett, gyakran hiphop zenékből csórva a dobmintákat, gyakoriak voltak a megőrült porszívóra emlékeztető hangeffektek alkalmazása, és mindezeket végül hiperboldogságos zongorafutamokkal és életpozitív női vokálokkal toppolták.

Igazi, könnyű partizene volt, a Prodigy is bőségesen dolgozott belőle, de a műfaj legyőzhetetlen himnuszává igazából egyetlen zene vált, ami egyúttal az underground kultúrának a mainstreambe való megállíthatatlan feltörését is fémjelezte: Baby D Let Me Be Your Fantasy című opusza, amit a cikk hátralevő részéig ezzel a lendülettel indítsunk is el:

A szám eredeti rádiós változata pillanatnyilag csak a Spotify-on több mint tízmilliós hallgatásnál jár, véletlenül sem véletlenül.

A Floyd Dyce producerelésében, Dorothy Fearon énekével végleges karaktert kapó dal olyan generációs sláger volt, ami teljeskörűen megragadta azokat az eufórikus érzéseket, amikbe akkoriban egy, a klubok világába frissen bekerült fiatal fejest ugrott.

Érdekes egyébként, hogy a treki eredeti megjelenésekor még nem ütött nagyott, a 76. helyen landolt csak a UK Singles Chart-on, viszont ez épp elég volt ahhoz, hogy ragadós energiája és a fülbemászó vokálok révén hamar követőkre tegyen szert a rave szcénában.

1994 novemberében aztán a dal második életre kelt, amikor a London Records leányvállalata, a Systematic újra kiadta. Ezúttal a Let Me Be Your Fantasy az Egyesült Királyság slágerlistájának élére repült, és két teljes hétig a hőn áhított első helyet foglalta el – előre jelezve, hogy a táncparketti klasszikusok között a helye. Hatása pedig nem korlátozódott szülőhazájára: több európai országban, köztük Finnországban, Hollandiában, Svédországban és Svájcban is a TOP 20-ba került.

A dalhoz készült, részben monokrómban forgatott klip pedig csak tovább gazdagította a vonzerőt:

“Az volt az ötletem a Fantasyvel, hogy olyan dalt írjak a kemény ütemekre, amit énekelhetsz, miközben tombolsz” – mondta a zene írója, Floyd Dyce, az elképzelést pedig kiválóan sikerült átültetni a gyakorlatba, hiszen pontosan ez az énekelhetőség különbözteti meg a dalt a UK hardcore műfaj többi nagy bombájától, és egyben mégis ezzel válhatott annak emblémájává.

“Come take a trip to my wonderland
Let’s spread our wings and fly away
Lotions of love flow through your hands
See visions, colours everyday
Let me feel your warm embrace
Release the colours in your mind
I’ll put a smile upon your face
I’ve got what it takes to make you mine”

A Mixmag már 1996-ban büszkén a 42. helyre sorolta a dalt a Minden idők 100 legjobb dance kislemeze között, úgy méltatva azt, mint “sunyi dicshimnuszt az extasy meleg öleléséhez, szerelmes dalnak álcázva” – de a Let Me Be Your Fantasy visszhangja azóta sem múlt: 2011-ben az MTV Dance a 13. helyre rakta a dalt a Minden idők 100 legnagyobb 90-es évekbeli tánchimnusza listáján, 2015-ben pedig Sam Richards, a Guardian munkatársa “a rave-korszak legnagyobb crossover slágerének” nevezte, kiemelve figyelemreméltó útját az földalatti berkektől a slágerpozícióig. Később a brit lap beemelte a 100 legjobb szigetországi toplistás első helyezett dal felsorolásába is.

A világban sok minden bizonytalan mostanában, de egyvalami biztosan nem az: a tény, hogy a Let Me Be Your Fantasy egy gyönyörű korszak főcímdala, aminek meghallgatásával az is kap valamit azokból az érzésekből, aki még nem élt akkoriban, és nem táncolt egy castlemorton-i autóút mellett engedély nélküli repetitív ütemekre 1992-ben.

(Szavak: Unger András)