Az Underworld új trekkje elég jól hozza a klasszik Trainspotting-hangulatot

Az 1996-os Born Slippy az hétvégi eufóriacsúcsok és hullámvölgyek között bungee jumpingoló, a kilátástalan jövő elől hedonizmusba menekülő nemzedék himnusza volt, hála mindenekelőtt Danny Boyle filmklasszikusának, a skót heroinfüggő haverokról szóló Trainspottingnak, aminek ez lett a főcímdala.

Rave-zongora, torzított ének, hatalmasakat döngő dobok – ez a zene akkorát ment, hiszen annyira rá lehetett kapcsolódni, hogy egy időben még simán lehetett hallani magyar kereskedelmi rádiókon is (ma ez már elképzelhetetlen lenne).

Karl Hyde és Rick Smith párosa most kidobott egy új dalt,  amire az ember okkal kapja fel a fejét, sőt, elsőre egy kicsit talán el- is, hiszen okkal tölti el az embert az aggodalom, hogy hatvan pluszos urak miképp tudják hozni azt az energiaszintet, amivel ismertséget szereztek és fesztiválszínpadokról katapultálták a tömegeket tíz perchez közelítő maratoni, progresszív, szemlehunyós, repetitív csörtéikkel egy másik dimenzióba – ahogy az a nyitóképünkön is történik. Nos, meghallgattuk, és nyugodtan állíthatjuk: aggodalomra semmi ok, az Underworld még ennyi idő után is megfőzi a receptet, kicsit másképp, néhány fűszer lecserélésével, de az eredmény simán kijöhetett volna a Born Slippy B-oldalaként is. Ez a Denver Luna, hozzá tartozó trippy vizualizátorral:

Trükkösek voltak egyébként a wales-i fiúk, szeptember végén először egy két és fél perces acapella verzióval nyitottak, az teljesedett most ki jó öreg tipikus-nyolcperces Underworldös sodrássá. Úgy tűnik, nagyon nem érdemes még temetni a faterokat.

Published October 19, 2023.