
Ezt a földalatti szektát nem akarod felébreszteni
Kezdjük gyorsan a lényeggel: megvan az év egyik, ha nem a legerősebb animációs videója, ami magyar zenéhez készült. Vannak persze mások is a versenyben, de itt talán előnyt jelent, hogy az alábbi, súlyos misztériummal nyakon locsolt képsorok egy debütálást húznak alá, ez ugyanis Polonyi András, azaz AXA elektronikus producerként való bemutatkozása, őt leginkább a filmes szakma ismeri a kamera mögül, de sosem titkolta, hogy a technóhoz már-már vallásos áhítattal viszonyul – és persze zeneileg sem indul vegytiszta lappal, hiszen klasszikus és jazz zongorát is tanult gyerekként, később pedig éppúgy beleitta magát inspirációi közé a szerb punk, mint a drone, a hardcore és noise zenék.
Úgyhogy először érkezzen a klip, ami, ahogy az egy cinematográfustól elvárható, egy borzasztóan szuggesztív kisfilmmé érett, Vöröss Betti csontig hatoló 3D-s rásegítésével. Több mint három hónapig készült, nézzük meg több mint három percen át:
“Bár nekem megvolt a saját, jól átgondolt koncepcióm arra nézve, hogy ez a klip miről szóljon, mégis fontosnak tartottam, hogy egy meglehetősen absztrakt síkon meséljuk el ezt a történetet, teret hagyva az egyéni interpretációknak. Semmiképpen sem akartam szájba rágni semmit, azt gondolom, a film szépsége pont abban rejlik, hogy mindenki másképp értelmezi, más és más érzésekkel nézi végig” – mondta el a zenész a videóról.
És ami a zenét illeti? Egy négy számos EP (Bolestan) jött ki AXA kezei közül, rajta mélyben forrongással, vaksötét klubok messzi sarkaiból kacsintásokkal, némi detroitias kozmológiával, de mindvégig valamiféle sújtó, brutalista szemlélettel.
By loading the content from Bandcamp, you agree to Bandcamp's privacy policy.
Learn more
A lemez egyébként a Zságer Balázs-navigálta Free Sequence kiadó ernyője alatt jelent meg.
Published October 08, 2021.
Kövess minket itt is, ott is 👇