Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

Egymás végtagjait klónozták az Agavoid tagjai

Természetesen nem szó szoros értelemben történt a klónozás, mert ez az érvényben lévő magyar hatályos jogyszabályok szerint törvénybe ütközne. A reprodukció mindössze gipsszel történt egy klip kedvéért: a hazai elektronikus formáció tagjai, Huszár Kristóf, Puskás Dalma és Kriska Bálint egymásról vettek mintát, amiből végül Tóth Márton Emil képzőművész készített egy szobrot. Így az Agavoidnak gyakorlatilag született egy negyedik, tiszteletbeli tagja, aki egyszerre mindenki és senki sem.

Egyébként a szépen összerakott tavalyi lemezükön szereplő Aviate című számhoz készült a videó, amiről a rendező, Damokos Attila azt mondta:

“A filmmel az volt a célom, hogy rímeljek az Agavoid zenéjére képi értelemben. A dramaturgia során a zenekar tagjai mintát vettek egymásról, és abból állítottak össze egy kompozíciót. Kicsit úgy, mint ahogy a zenéjük felépül, csak itt a végtermék nem pusztán a zene, hanem egy összművészeti kollaboráció, aminek része többek között az így összeállt szobor, az azt dokumentáló kísérleti – 16 és 8 milliméteres szalagra vett – kisfilm és természetesen a zene is.”

A klipet nálunk nézhetitek meg először:

This element will show content from various video platforms.
If you load this Content, you accept cookies from external Media.

Load content

Az Agavoid tavalyi háromlemezes válogatásunkon is szerepelt egy máig kellemesen lüktető elektropop darabbal, ez itt még mindig meghallgatható, és érdemes is.

Published April 15, 2021.