Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

A vattacukorkereső, a gombavadász és a hardstylesarlatánok

Különleges lemezek szeptemberkezdésre.

Bekopogott az ősz, mi be is engedtük, innen már nincs visszafordulás – ajánlunk is három mostanában megjelent albumot, amik különbözőképpen festik alá ezt az átmenetet.

박혜진 Park Hye Jin – Before I Die

Park Hye Jin esetében ultranehéz kikerülni az összahasonlítgatást Yaejivel: mindketten levegős, de a klubok irányába hajló zenéket készítenek, mindketten a koreai-amerikai tengelyen mozognak (igaz, ellentétes irányba, mert míg a Raingurllel világhírűvé vált Yaeji szülőhelye Queens, és onnan kereste a gyökereit, addig aktuális ajánlottunk Szöulból jutott több állomáson át Los Angelesig), és mindketten énekbeszélnek a számaikban, ami mindkét esetben kölcsönöz egy kis megfoghatatlan csintalanságot az előadásukba. Ja, és mindketten elkezdték keresgélni egyéniségük kiforrasztásának lehetséges fejlődési irányait a debütalbumukon.

Ám míg ez az előbbi, jóval beágyazottabb alkotó esetében egy introvertált visszakapcsolásba torkollt, addig Park Hye Jin repetitív-minimalista dalai inkább játékos, gyermeki megközelítésben íródtak, amikkel így elég könnyen el lehet éldegélni, amíg az ember a napi köreit futja a budapesti tömegközlekedésen. A könnyedség mögött azonban nem vidám gondolatok pörögnek: a járvány alatt írt zenéiben a producer főként a magányt, családának hiányát, egy számban (Where Did I Go?) pedig önmaga megtalálásának vágyát dolgozza fel, felemlegetve, milyen szép is volt, amikor gyermekként vattacukrot rajzolt, de már a vattacukor sincs.

Click on the button to load the content from spotify.

Load content

Adam Pits – A Recurring Nature

Ha valaki egy zsákban aludta volna át az elmúlt pár évet, annak elmondjuk, hogy a house szcénában időközben feltűnt egy airy vonulat, afféle újhullámos minimalizmus, ami a korai tech-hauzok kompaktságát kezdte házasítani némi organikus egzotikummal, amit főként a dobgépek fifikás alkalmazásával ért el, de ezen túl nem félt magához ölelni prototrance-jegyeket és némi breakbeatet sem (hívónevek: Roza Terenzi, D.Tiffany, Rudolf C, Kasper Marrott, Shanti Celeste). Ebbe a zenei sávba sorolt be Adam Pits, aki britként talán a legbritebb megközelítést hozta első megjelenéseivel valahol a postdubstep és a lo-fi deephouse között, mindig sokat mondva kevéssel. Agyas testzene, ha úgy tetszik.

Aztán az X-Kalaynál idén februárban kijött Piston Pump EP-jével megüzente, hogy azért más is van a farzsebében, például egy kis affinitás az agytekerő pszichoacidhez, és ide megérkezve már igazán nem kellett a legmesszebb látó távcsövet megvásárolnia ahhoz, hogy a következő kanyarban szinte már benézzen Ozora kapui mögé. A még nyár közepén megjelent – de itt ajánlanunk kötelező – nagylemeze, A Recurring Nature első táncosabb tétele, a sokat sejtető nevű Fungus Hunter bevállalósan olvasztja magába a dorongszerű psy-csavarintásokat, miközben bármilyen napfelkeltéhez el tudjuk képzelni, ahol még tágra nyílnak a pupillák. És innentől nincs megállás, legfeljebb néhány The Orb-ot megidéző átvezetésig, de azok is túlságosan jók azok, hogy ne fogjuk rá erre a bő ötven percre, hogy az egyik legropogósabb őszköszöntésnek vagyunk a fültanúi.

Adam Pits egyébként azt a fontos adalékot is elárulja az albumról, hogy a korona alatt szinte betokosodott az otthoni stúdiójába, de a barátai szerencsére kirángatták, így nem csak arra jött rá, hogy a természet is lehet safe space, de arra is, hogy az ott fellelhető ismétlődéseket a zene nyelvére is le lehet fordítani. Szerintünk sikerült.

Click on the button to load the content from spotify.

Load content

Holly Childs & Gediminas – Žygus Gnarled Roots

Ki mondta, hogy egy nyárbúcsús ajánlóba csak kenyérre kenhető dolgok kerülhetnek? Az átmenet a hűvösebb hónapokba a kelletlen kellemetlenségekről is szól: hogy megint fázni kell majd, meg vaksötéttel találkozni akkor, amikor júliusban még leégtünk, meg olyan dolgokat csinálni, amikre semmi, de semmi érkezésünk. Az anti-hurráoptimisták kedvéért ezért álljon itt egy olyan, komorabb anyag is, amiért egyébként évszakfüggetlenül is kijárna egy gondos jézusomozás – annyira groteszk, de annyira egyben van, és mindeközben még hallgatni is élvezetes.

“Ami egy szikla és egy kemény hely között van, az a por” – hangzik el egy ismeretlen narrátortól (valószínűleg magától az ausztrál Holly Childs írótól, akinek párja a projektben a korábban JG Biberkopf néven alkotó litván Gediminas Žygus) nagyon tudományos hangvételben a nagyon értelmezhetetlen állítás, egyelőre csak halkan döngő dobok és baljós hangmorgolódások tetején. “Összpontosíts két jelenségre: hitre és tudásra. Választanod kell az A vagy a B opció között. Ha döntésképtelen vagy, választ a port” – folytatódik a megfejtésnek hangzó davidlynchiánus antimegfejtés (mintha egy machine learning algoritmus igyekezne egyre okosabbakat mondani, de ott még nem tart), hogy nem sokkal később a világ legbutább tánczenei műfaja, a holland hardstyle pronyó dobjai és dallamvezetései másszanak az arcunk elé, de nem otthonos közegükben, hanem szétszedve, elidegenítve, az eddig hallott furcsaságok szolgálatába állítva.

Persze hallottunk már – néha nem is annyira – dekonstruált gabbert is experimentális zenébe ágyazva (szia, E Saggila!), ezzel most nem számoltunk. Ez a húzás a költőien tudományoskodó spoken word-gondolatokkal, a sötét ambienttől a filmzenés hangulatokig ívelő, de még szomorú cimbalmot is előrángató zenei tájakba belecölöpölve egy olyan saját világot teremt, felette gyorsan haladó felhőkkel és ismeretlen energiákkal, amit csakis tisztelettel szabad szemlélni. 2021 egyik legjobb albumára lehet itt most ráindítani:

Click on the button to load the content from spotify.

Load content

(Szavak: Unger András)

Published September 19, 2021.