Electronic Beats Hungary

A csavarós tánczenék ősbrigádja, a Colorstar felrakta a netre az 1999-es első maxiját

Nem tudunk jobbat kitalálni annál, mint ahogyan egy korábbi cikkünkben jellemeztük a Colorstart: ez az a magyar zenekar, ami karrierkezdete óta képes arra a bűvésztrükkre, hogy összesodorjon a koncertjére mindenféle embert, pszichedelikusan lüktető folyamatzenéjükre ugyanúgy láttunk már rugózni klasszikus party people-t, mint indielover egyetemistát, gitárbarátot vagy ozorai őslakost.

Idén van negyed százada annak, hogy először színpadra álltak a Szigeten, ezért úgy döntöttek, a komoly évforduló ünnepléseként huszonöt héten keresztül idézik fel az elmúlt évek eseményeit a szociálismédiában. A srácoknál így most 1999-et írunk, az azonos című maxi megjelenésének évét, ami most először jelenik meg digitális formában – az elmúlt több mint két évtizedben csak fizikai hordozón létezett.

De most itt van Spotify-on, és el lehet indítani YouTube-on is a három trekket, ami az időben visszautaztatva kristálytisztán megmutatja, miért is terelődött össze mindig eklektikus közönség ugrálni a Colorstarra. Az Álomadalom ráadásul nem kisebb inspirációs forrásból táplálkozott, mint az Underworld máig bolygószerte hivatkozási alapként tekintett Born Slippyje.

YouTube

By loading the video, you agree to YouTube’s privacy policy.
Learn more

Load video

A jubileumi évben a zenekar még számos meglepetéssel készül. A 25 év történéseit a Facebook-oldalukon követhetjük, élőben pedig első idei budapesti koncertjükön, augusztus 27-én találkozhatunk velük a Kobuciban, de fellépnek a Fishing On Orfűn is.

Published August 25, 2021.