Electronic Beats Hungary

OIEE, azaz Kocsis Bence új elektronikus poplemeze a Napra tör

Az eddigieknél is kitárulkozóbb, tempósabb – a Marathon című dal egyenesen a BBC Radio 1-en debütált. A lemezt pedig nálunk hallhatjátok először!

A fővárosi undergroundnak a kétezres évek eleje óta létezik egy megkerülhetetlen, tágabb értelemben vett baráti társasága, akik hangjukat a fekete gyökerű zenékből eredeztetik – a Recorder korábbi frappáns megfogalmazása: A Tribe Called Pest -, azokat átszűrve a nagykörút zaján, oldschool szőnyeges gangos bérlakások telefüstölt nappalijain, homályos barkácsstúdiókon és szétlazult vasárnap délelőttökön. Ennek a közegnek a tagja Kocsis Bence, aki OIEE projektjével 2019 óta mutatja be, hogy magyar zene is szólhat határokon átívelően.

Új nagylemeze, a Two Sides címe több szempontból is találó: miközben Bence egymaga teljeskörűen lefedi a zenéi körüli alkotói folyamatokat – nem csak dalt szerez, hangszerel és énekel, de klipet rendez és vizuális világot épít -, vagyis igazi control freak a maga módján, ezzel együtt egy olyan életigenlő hangzásvilágot is teremt, ami a hallgatónak éppen az ösztönös elengedést, a fesztelen pillanatokba való ellenőrizetlen belesüppedést juttathatja az eszébe.

De személyes vonatkozása is az elnevezésnek: “a saját extrovertált és introvertált énem éles váltásaiból jött, ebből fakad az is, hogy minden területen, amivel foglalkozom, valahogy ez a két véglet keveredik. De amiképpen ez nehezségeket okoz, egyszersmind egy tök jó dolog is lehetne – csak meg kell tanulni elfogadni, aztán pedig használni.”

Míg az előző OIEE-album, a három évvel ezelőtti Urban Camouflage a neo soul és az egzotikus tánczene keretein belül talált magára, a Two Sides már felfelé pöckölt a sebességen, és az irány is ugyanez: csillogó szintikkel vastagon megkínált house és breakbeat tételek törekednek rajta a sztratoszféra felé, olyanok, amik bármikor elférnek egy Caribou és egy Bicep közé.

A számos általános nehézség mellett ilyen pillanatokban azért éppen nem annyira rossz Magyarországon élni:

A lemezen annak társproducere, WaTa mellett olyanok vendégeskednek, mint Sena, M3nsa, Zahár Fanni, Horváth Hanna, Méhes Adrián, Ian O’Sullivan, a Chemical Brotherst is sikerhez segítő stúdiómágus Steve Dub és Badfocus (CZ).

MÉG TÖBB SZUPER MAGYAR ZENE EBBEN A FOLYAMATOSAN FRISSÍTETT SPOTI PLAYLISTÜNKBEN!

A le nem maradás érdekében:

Published April 21, 2023.