Egy új művészeti projekt a migráció hangjainak feldolgozására törekszik

A kezdeményezés az Oxfordi Egyetem és a Cities and Memory együttműködése, ami 2015 óta rakosgatja össze az általunk ismert világ hangtérképét.

Rotyogó főzés hangjai. Egy nagymama, aki asztali áldást mond. Nyüzsgő városi tér, ahol utcazenészek és soknyelvű tömegek duruzsolnak főműsoridőben. Hogy milyen mozgásban lenni; nem ott lenni, ahol voltunk; máshol élni, mint ahonnan jöttünk – ez a témája a Cities and Memory művészeti projekt új nyílt felhívásának, ami hangfelvételeket vár mindenhonnan és bárkitől.

Az egyszer majd várhatóan jelentős kordokumentációvá emelkedő izgalmas projektet 2015-ben alapította a field recordingban (azaz: szőrös mikrofonnal különféle terepeket bejáró és ott hangokat rögzítő) utazó Stuart Fowkes. Azóta több mint 110 ország és terület 5000 hangját állította össze hangtérképébe, eredeti formájukban, illetve egy-egy művész által remixelve is. Így lettek tüntetések, kávézók, vonuló fecskék, de még a sarkkutatás hangjai is alapanyagok, és így vált a Cities and Memory a világ eddigi legnagyobb crowdsourced hangkönyvtárává, amiben hatalmas élmény kalandozni.

A projekt új kezdeményezésébe, a Migration Soundsba pedig most beszállt közreműködőként az Oxfordi Egyetem Migrációs, Politikai és Társadalmi Központja (Compas) is, ezzel

hangokba ágyazott, magával ragadó válaszokat adva egy ősrégi, világméretű jelenségre.

Migráció. Jól tudjuk, hogy a kifejezés jelentéstartalma az utóbbi tíz évben jóformán teljesen átalakult, és sajnos már csak nagyon kevesen gondolkodnak róla úgy, hogy mi ez valójában: az emberi élet egyik legtermészetesebb, gyakorlatilag hétköznapi velejárója. Ma a szó hallatán nem egyebet, mint káoszt, válságot, krízist látunk magunk előtt, miközben a vándorlás a bolygó egyik pontjából a másikba nem csak most zajlik, hanem zajlott mindig is – számos okból kifolyólag.

A Compas munkatársa, Rob McNeil számára is ez volt a kiindulópont: hogyan lehet kreatívan kezelni azt a problémát, hogy egy, az emberi tapasztalathoz ennyire hozzátartozó dolog ilyen forró politikai kérdéssé vált – és egy mélyen dehumanizáló narratívává. Szerinte a hang, mint magával ragadó élmény, tökéletes eszköz arra, hogy a hétköznapiságukban varázslatos dolgokra irányítsa a figyelmet. “Nagyon remélem, hogy sok hétköznapi dolgot fogunk kapni” – mondja.

Mert egyébként a hangokat lehet küldeni: a december végéig tartó első fázisban bárki részt vehet a folyamatban, akinek van egy mikrofonja és egy (vagy kettő) kíváncsi füle. A beküldött hangok ezután egy interaktív térképen keresztül bárki számára online elérhetőek lesznek. A második fázisban pedig zenészek nyúlnak majd hozzá ezekhez a hangokhoz és dolgozzák fel őket, szóval már csak ezért is érdemes beszállni a buliba, hiszen ki ne akarná hallani azt, ahogyan a fűszagú 49-es villamos fékezése visszaköszön egy dark ambientben?!

Itt lehet küldeni a hangokat.