Electronic Beats Hungary

Kidwar friss zenéivel ugratja be a majmot a vízbe a Farbwechsel kiadó

Boros Tamás – barátainak csak Borisz – kedves figura egyenesen Hajdúnánásról. A mindennapokban programkódokkal zsonglőrködik, esténként pedig, ha úgy alakul a kedve, átvedlik Kidwarrá, és akkor pedig UK bass műfajokból motiválódva ír zenét.

Legutóbbi két darabja az öt évnyi visszafogott működést követően most “teljes erőbedobással újrainduló”, gyakorlatilag a kísérletező kedvű underground gépzene elsőszámú hazai letéteményesének számító Farbwechsel lemezkiadónál jött ki (aminek újraindulását egy friss instaprofil is aláhúzza). Az idézőjelek közötti szavak a label egyik alapítójától, Mikolai Martintól származnak, aki azt mondta nekünk, hogy a kihagyás okai főleg kiégésre és családi ügyekre vezethetők vissza, viszont

“a kiadó szüneteltetése ellenére zenét ugyanúgy írtunk és úgy ítéltük, hogy nem baj, ha ezeket valamilyen formában publikáljuk, másrészt én olyan élethelyzetbe kerültem, hogy elég időm és fölösleges energiám lett ahhoz, hogy fókuszba tudjam helyezni ezeket a dolgokat. 2, 3, ritkán 4 számos minikiadványok jönnek, ezek pár havonta jelennek majd meg.”

Az biztos, hogy a restart méltó a Farb örökséghez: Kidwar közel tizenkét percesre nyúló, csilingelő-zakatolgató nyitószáma (Odds) mintha egy Arcade-játékbarlang egyik sarkában bealudt kiscsávó eszmélését örökítené meg, aki egy Double Dragonozást követően 2024-ben ébred fel, az Evens pedig a garage-os szexi ritmikákat találkoztatja retrofuturisztik dallamokkal.

“A legfőbb inspók kábé mindig a szigetországi zenék, ezeket egészíti ki a generatív jelleg, a számokat limitáltan határozzák meg előre megírt dolgok, inkább szabályrendszerek, szabályok ki-be kapcsolása” – tette hozzá nekünk az alkotó, aki nyitóképünkön is látható Nemerov fotóján (akivel egyébként el is beszélget Bokor Péter mellett és a DVX NVX trió másik tagjával, Kulcsár Gézával az oldalán ebben a Lahmacun Rádiós műsorban).

Szóval Farbwechsel ON, kövessétek a kiadót a haldokló Facebookon vagy az újjászülető Istengramon, ahol épp jólesik.

 

(Duma: Unger)

Published February 21, 2024.