Electronic Beats Hungary

Virtuálisan bejárható az inotai gyártelep, szombaton pedig személyesen ajánlott

Nemrég szóltunk már róla, hogy ezen a július 16-ai szombaton a nép számára eddig megközelíthetetlen, monumentális inotai hőerőmű újranyitja a kapuit egy szürreális és letaglózó audiovizuális esemény erejéig, amire nagyon is megéri majd leutazni Várpalotához (Facebook event itt).

A három, tekinteteket mágnesként vonzó hűtőtorony sokakat megbabonázott már, akik elsuhantak mellette, olyanok ők, mintha állandóan szemmel tartanák az utazókat. Ezért arra is gondoltak az Inota újranyitás szervezői, hogy egy virtuális túrával csinálódjon meg a kedv:

lézeres pontfelhő szkennelési technológiával most bejárható a komplexum, és mindehhez csak ide kell kattintani,

aztán a klasszikus nyíl-billentyűs irányítással (egérrel húzva pedig forogni is lehet) haladni benne, mint a jó öreg Doomban. Gyorsabb előremenetelért klikk a bal felső sarokba, és ott a haladási sebesség is beállítható!

Nézzünk rá azért mégegyszer a fotókra is, ezt járták végig és tapogatták le a főszervező Centrum Production fényművészei:

 

Élőben mászkálni ezen a terepen vitán felül nagyobb hatású bárminél, ezért akinek még nincs szombatra lekötött programja, az most kösse le.

Az inotai produkcióban egyébként Zságer Balázs audiovizuális produkciója, a Žagar AV Experience is képviselteti magát, aminek munkálatairól így beszélt a zenész: “Mindig is érdekeltek a szokatlan helyszínek, amik nem kifejezetten előadótérnek készültek. Ezt a produkciót is több helyre elvittük már, de a hőerőmű egy full exkluzív lehetőség, ami indusztriális jelleget kölcsönöz az élménynek. Ez alkalommal az Ocean Antology koncepciót valósítjuk meg, amiben az improvizatív hang- és képalkotás sokszor szinesztéziára emlékeztető jellegét kutatjuk” – tette hozzá Zságer Balázs.

Besnyő Dani főszervező azt is sejteti, hogy terveik hosszabb távra szólnak az idei nyárnál, bár ennél sokkal többet még nem árulhat el:

“Magyarországon teljesen egyedüli ez a gyárkomplexum, és közben meg borzasztó, hogy üresen áll, funkcionalitás nélkül. Európa majdnem minden országában hasznosítják már ezeket a helyeket, javarészt művészeti projektek helyszíneként. Erről szólt a mi koncepciónk is, amit beadtunk Veszprém 2023-nak, és amit szívesen továbbvinnénk a jövőben is.”

Addig is: hétvégén tala!

Published July 11, 2022.