Electronic Beats Hungary

Érdekes fotóval reklámozza dj-barát bútorát az IKEA és a Swedish House Mafia

Tekintsünk rá erre a képre itt feljebb, ami az említett két nagynevű brand közös kollaborációját ábrázolja, egy otthoni lemezlovaskodásra tervezett KALLAX-mutációt, azaz közepes méretű polcrendszert. Abszolút nem nehéz a megoldás, de görgessen lefele az, akinek mégse esne le elsőre (nem ítélkezünk).

👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇
👇

Nos, egyrészt a mixert általában a lejátszók közé szokás helyezni, és nem heremagasság alá rejteni egy alsóbb polcra, ahol némileg nehéz hozzáférni. Másrészt hasznos az is, ha a monitorhangfalak nem az ember derekánál szólnak, úgy, hogy ráadásul a háta mögé néznek. (Arra már ki se térjünk, hogy ennyi lemezhez, mint amennyi a fenti képen látható, érdemes felpakolni egy másik vinyllemezjátszót is.)

Persze könnyen lehet, hogy itt már egy szándékosan nehezített pályát látunk, ebben az esetben a rutinos bedroom dj fogadja őszinte gratulációnkat! Reméljük, cikkünk írásának pillanatában már még magasabb szinteken tart:

Az OBEGRÄNSAD kollekció egyébként a következő hónapban kerül a svéd bútoráruházakba, remélhetőleg itthon is, még többet pedig itt lehet olvasgatni róla.

A le nem maradás érdekében:

Published September 15, 2022.