Deutsche Telekom - erleben was verbindet
Electronic Beats Hungary

Például ezért ne könyörögjünk most vendéglistáért

Inkább támogassuk a kedvenc előadóinkat, még ha haverokról is van szó.

Nagyon röviden: a Help Musicians nevű brit jótékonysági szervezet felmérése szerint a zenészek egyharmada még azt követően sem keresett egy fillért sem, hogy a nyáron feloldották az élő rendezvényekre vonatkozó korlátozásokat a szigetországban. És bár ez a hír most Angliáról szól, nem nehéz megtippelni, hogy itt nálunk, a keleti végeken sem lehet rózsásabb a helyzet, ami a kultúripar alkotóit és azok lehetőségeit, sőt, megélhetését illeti.

Hosszabban:

Az említett kutatás eredményei egy 929 angliai zenész körében, még augusztusban végzett felmérésen alapulnak. Ennek az egyik legszívenütőbb tanulsága, hogy a zeneipar az egyik utolsó olyan ágazat, amely a világjárványt követően talpra állt (már ahol talpra állt, és ahol nem robbant be súlyosan a delta variáns), aminek a hozománya az lett, hogy tízből csaknem kilenc zenész kevesebb mint havi 1000 fontot keresett a korlátozások feloldása óta, és 22 százalékuknak már megfordult a fejében, hogy teljesen felhagynak a zenéléssel.

“Sok szórakozóhelyen azt mondták: nos, addig zárva maradunk, amíg újra teljes kapacitással nem tudunk működni” – mondta Ruth Lyon, a Holy Moly and the Crackers nevű folk-rock zenekar  tagja a BBC Newsnak. Az együttes a bezárás előtti évi 120 koncertről majdnem másfél évnyi színpadi szünetre kényszerült. Nekik harminc fesztivál volt beírva, tavaly év végére turnéjuk indult volna, és nagyjából minden egyes hétvégére volt koncertjük – és ezek a tervek összvissz néhány nap alatt hullottak darabokra.

“Tíz évnyi élő fellépés után hirtelen beleütközni ebbe a téglafalba, hogy azt mondják az embernek, mostantól nem lépsz fel – pusztító érzés”

– mondta a BBC-nek a Pulled Apart By Horses zenekar gitárosa, James Brown, aki a fellépések leállása óta filmzenés munkákat kezdett vállalni, de még így sem jön ki egy hónapban, ezért a Help Musicians szervezetéhez fordult anyagi és mentális támogatásért egyaránt.

A zeneipari szereplőket segítő szervezet szerint 60 százalékkal nőtt a mentális egészségügyi támogatásért hozzájuk folyamodók száma, és minden nyolcadik zenész azt mondta, hogy ilyen jellegű problémával küzd, ami már azt is akadályozza, hogy visszatérjen az alkotáshoz, most, hogy valójában már lehetősége nyílt rá.

Magyarországon nem ismert hasonló felmérés, de zenészi elbeszélések alapján tudni lehet, hogy a szituáció itt sem fényes: tudunk olyan előadóról, aki ételfutárnak állt be, és nyomja a pedált még így, a téli nulla fokok küszöbén is, de van olyan ismert magyar elektronikus zenész is, aki a legmenőbb európai klubokba szóló meghívások után mára kénytelen volt visszatérni a négy fal közötti programozáshoz.

Igaz, itthon az elmúlt hónapokban éppen éledezni kezdett ismét a kulturális élet, de nem elvitatható a fény, hogy a világjárvány még a koncertek, bulik engedélyezése közepette is bőven érzékelteti a hatását. És mi pontosan ezért nyúltunk ehhez a harsány címadáshoz: ahol tudjátok, szupportáljátok a nektek kedves zenészeket, mert ha valamikor, akkor most van erre a legnagyobb szükségük.

(via BBC)

Published November 24, 2021.