Ellenállhatatlan testzene: Nicolas Jaar új albuma

Ha voltak „sztárjai” a tízes évekbeli elektronikus zenének, akkor az abszolút nem sztáralkat Nicolas Jaar az egyik - miközben kiadványainak jó része közel sem popos. Legújabb albumára viszont nagyon vadul lehet táncolni. Csak ne a saját neve alatt keressük.

Szavak: Dömötör Endre

Amúgy a zsánernek általában sem nagyon volt „sztárja” az elmúlt évtizedben, listamászás helyett fogta magát és egyszerűen visszatáncolt a klubokba. Sőt, a műfaj nemcsak a kommersz csatornákról, de az évtizedösszegző listákról is hiányzott (erről bővebben itt írtunk), pedig ugye rengeteg minden történt vele a dekonstruálás évtizedében. Szóval igazi sztárok helyett inkább a kulcsfigurák a jellemzők és a szélesebb közönséget is elérők közül – mondjuk Jamie XX, James Blake vagy éppen a Disclosure mellett – a chilei-palesztin-francia felmenőkkel bíró, de New Yorkban született Nicolas Jaar az egyik legnépszerűbb.

Pedig csak két nagylemeze jelent meg! – mondta a világ, amit Jaar mindig kikért magának, mondjuk épp az Against All Logic néven kiadott első albumának 2018-as megjelenésekor készült interjúkban.

“Az emberek folyton azzal jönnek, hogy milyen sok idő után tértem vissza, pedig folyamatosan jelennek meg zenéim, csak mindig más néven.”

És valóban. Jaar végigdolgozta az elmúlt bő tíz évet, nagyon sokféle árnyalatot mutatott meg magából, plusz az évtized elektronikus és tánczenei stílusait is jól reprezentálja munkássága, ami a 2011-es Space Is Only Noise LP-vel került a középpontba – a lemez reflektált a korszak zörejes ambientjére, szétdarabolta a deep house-t és átvezetett a Forest Swords- és Floating Points-féle art-electronica felé.

Azonban a tízes évek egyik kulcslemezének számító szellős-űrzajos anyag előtt Jaar még igazi klubzenével nyitott. Bár 2008-as The Student EP-je még inkább elektroakusztikus microhouse volt, Soul Keitával közös 2009-es Democracy EP-je pedig az afrohouse-t építette újra, 2010-es első nagyobb kiadványa maximálisan tánctérre való. A nu-discót sajátosan szabdaló, egészen popos Edits LP egy teljesen más pályára is állíthatta volna hősünket. Már ennyiből is látszik Jaar széleskörű ízlése, és vágya, hogy mindennel kezdjen valami egyénit. És ennyiből is egyértelmű, a teljes képhez muszáj megismerkedni számtalan EP-jével és kislemezével is, ki tudja, milyen kalandon kapjuk épp rajta. Az én egyik kedvencem az eldugottan mikróházaló, jazzes szétesésből összeránduló Materials 2010-ből.

A Space Is Only Noise sikere ezt a kutakodó vágyat szinte tényleg az űrbe lőtte, először is úgy, hogy Jaar addigi lemezcégét, a Clown And Sunsetet nagyobbra, ugyanakkor személyesebbre is szabta és átnevezte Other People-ra (itt jelent meg a magyar 12z két remek albuma is). És itt jelent meg a Dave Harrington gitárossal közös Darkside projekt egyetlen nagylemeze, a Psychic, amely szintén megmutatta, hogy ha van olyan, hogy art rock, akkor lehetséges ugyanez elektronikában is, még inkább, hogy mennyire tág terű és szabálytalanul belakott is lehet a gépi alapút hangszerekkel oldó zene. Ennek a projektnek volt afféle mellékhajtása a Daftside néven kiadott Random Access Memories Memories című anyag, ami meg a címből sejthetően a Daft Punk-sikerlemezt dolgozta meg, annak 2013-as megjelenése után nem sokkal, annak teljesen editált, újragondolt „emlék”-verziójaként – ez pedig leginkább Jaar humorára világított rá (bár önmagában is tök jó, máig működik, kipróbáltam).

Közben Steven Spielberg lányával, Sasha Spielberggel is alapított közös duót, a beszédes Just Friends néven, alkalmanként kidobnak egy jaari mércével popos dalt. Közben alázenélt a vizuálorgia A gránátalma színe című Paradzsanov-filmnek. Közben Arany Pálma-díjas mozihoz is írt hagyományos filmzenét.

Közben EP-iről válogatva kiadta Nymphs-sorozatát, ami az egyik legjobb kiadványa, addigi munkássága betetőzése, a szilánkok helyre rakásával összeállt szép kép.

Közben erre rá egy hétre kiadta második rendes Jaar-stúdiólemezét, a Sirenst, az viszont némileg egyenetlenebb, sokat akaró, de önismétlőbb lett.

És közben ezután, mintha maga is érezte volna, hogy zsákutcába került, elhagyta eredeti nevét, 2016-tól mostanáig nem adott ki újabb Jaar-kiadványt, ám 2018-ban a semmiből jött egy album Against All Logic alteregójával. Afféle válogatás megjelentetett és kiadatlan táncosabb felvételeiből 2012-2017 címmel. Deep house-os, tech house-os, egyértelműen dancefloor, és hangsúlyosan soulmintás, funkosabb felvételek ezek, amik ugyan tök élvezetesek, de annyira nem meglepők.

Persze tényleg hosszan lehetne még folytatni, boncolgatva milyen jó remixelő, milyen agyrobbantók a dj-mixei, milyen hasznos bedolgozó producer például FKA twigs tavalyi csodalemezén, de ő maga szakítja félbe magát, hiszen megint új albummal jelentkezett, amit ismét Against All Logic-ként jegyez és aminek híréről, a hozzá kapcsolódó, hasonlóan zajos, döngölős mixtape-ről beszámoló cikkünket mi az ő kérésére egy mobiltelefont a kezében tartó katona képével illusztráltuk.

Két évvel az első AAL-LP után tehát itt a következő, ugyanezen alteregóval és címében is folytonosságot hirdet: 2017-2019. Az anyagot a fent linkelt mix mellett megelőzte egy kétszámos EP (Illusions Of Shameless Abundance), szintén Against All Logic-ként, és ez teljesen eltér az előző album soulos, funkos deep house-ától. Töredezett basszuszene, egyrészt Lydia Lunch zajkirálynővel, másrészt FKA twigszel (a tavalyi bedolgozás sehová nem passzoló mellékterméke?) közös dalok, mintha azt jelezné a producer, hogy ezentúl tényleg ezen a néven folytatja – és ebbe az álnévbe a logika ellenére minden belefér. Az előző lemezen az alighanem keletkezési időben 2017-hez közelebb eső, a kiadvány vége felé szóló darabok voltak a legerősebbek és onnan folytatva és egymásba folyatva ezúttal már kevésbé könnyedek a trekkek, némileg ezek is töredezettebbek, jóval bátrabbak, jobban lüktetnek és gyakrabban hökkentenek. 

Lydia Lunch a lemezen is vendéghang egy nagyon erős dalban (If You Can’t Do It Good, Do It Hard), és eleinte itt is kihallik egy-egy soulos hangminta (például Beyoncétól?), de már szétszűrve, átszabva. A dekonstruált klubzenénél is hangsúlyosabb az éles, sípoló ipari techno hatása, ám közben a Jaarra jellemző sajátos újraértelmezés is felsejlik a sűrű, nyers, agybirizgáló rétegek között. Ja és igen, nagyon vadul és nagyon furán lehet rá táncolni, ha ráérzel, ellenállhatatlan testzene ez.

Szóval abszolút előremutató folytatás – a katonai gépezetet kritizáló, magukat a katonákat viszont humanizáló koncepttel a háttérben -, Nicolas Jaar ismét jelzi, hogy nem véletlenül emelkedett ki az elmúlt tíz évben. Pazar album, korunk egyik legjobb producerétől.