Testi-lelki csatatér: FKA twigs visszatért és úrrá lett a káoszon

A 2010-es évek emblematikus énekesnője komoly betegséget legyőzve is rettegett attól, hogy nem lesz elég jó a visszatérése. A Magdalene című album viszont Kate Bush és Björk szintjén van.

Szavak: Dömötör Endre

Műfajújító úttörő

A feketék érzelmes tánczenéje – amire lehet izzadtan tombolni és lassúzni is – a popuniverzum egyik stabil, állandóan izgalmas formákban megújuló műfaja. Legutóbbi jelentős reformja a 2010-es évek elején zajlott, többnyire Nagy-Britanniában, amikor aktuális elektronikus klubhangzásokkal, leginkább dubsteppel és UK bass-szel összefonódva született meg belőle egy olyan friss hangzás, ami persze ismerős érzéseket közvetít. Jai Paul, James Blake, Jamie Woon, Jessie Ware, Holy Other, How To Dress Well, Autre Ve Neut munkássága mellett a 2012-ben bemutatkozott FKA twigs volt a 21. századi soulzene ezen ágának nagy úttörője – de úgy, hogy ő aztán tényleg nagyon sokféle zsánert bekevert egyedi és nagyhatású zenéjébe.

Keresztezni, kísérletezni, kotlani felette, és Heuréka

Tahliah Debrett Barnett, azaz FKA twigs „a semmi közepén”, egy angol kisvárosban nőtt fel, jamaikai apa és angol-spanyol anya lányaként, viszonylagos szegénységben, és már 17 évesen dobbantott otthonról, hogy táncoktató anyjától örökölt tehetségével mozgásművészként építse karrierjét Londonban. Sikerrel, hiszen ha jó a szemünk, sok más klip mellett láthatjuk háttértáncosként Kylie Minogue-, Ed Sheeren-, Jessie J-videókban, vagy épp egy BBC-s Beyoncé-paródiában. Twigs-ben a testmozgatás mellett 16 éves korában kezdett mocorogni a zenélhetnék is, Londonban pedig egyre inkább így kereste saját magát, saját hangját.

Hosszú éveken át kísérletezett azon magában és különböző kezdő londoni producerhaverokkal, hogy milyen megszólalás illik hozzá a leginkább, mire 2012-ben eljutott első, saját kiadású négyszámos EP-jéig. Ami aztán precízen megmutatta, hogy a táncosként már élvonalbeli előadó mit tud énekesként és zenekészítőként.

Twigs első i-D címlapja hét évvel ezelőttről

Mint kiderült, nagyon sokat. Elsősorban önazonos. Bár táncosként a háttérben is megszokhatta a reflektorfényt, valójában

igen visszahúzódóan nőtt fel, és lett belőle introvertált személyiség. Miközben egzotikus kisugárzása is nyilvánvaló – ez a kettőség pedig tökéletesen átjön dalain.

Ezekben játszott az indulása körüli poszt-dubstepes, divatos hangzásokkal, de szedett elő a kilencvenes évekből portisheades hangulatokat, dreampopot, artisztikus dalszerző-előadó-erényeket, miközben a közvetített érzelmek a bontakozó-megújuló R&B-vel is rokonították. Zenéje egyszerre volt melankolikus és fenséges, kecsesen kanyargó és hidegen töredezett, légiesen áttetsző és titokzatosan sűrű. Twigs csendes – sőt suttogásával az ASMR-lázat is megelő(lege)ző – éneke egyszerre ölel körbe, de sugároz fölényes hatalmat is, pedig hát valójában tényleg egy csöndes emberből jönnek ki a hipnotizáló hangok. Ahogyan formálja azokat, az viszont érzéki és szenvedélyes is.

A vizuálkirálynő

Ahogyan egész kisugárzására is igaz az érzékiség és a fenségesség. Tökéletes táncosként bolond is lett volna nem kihasználni mindezt, és trendet is indított azzal, hogy az összes dalhoz forgatott tartalmas videót. A Weak Spot elidegenítően kitárulkozó:

Az Ache fájdalmat kivetítő, a Breathe frusztrációt megosztó, a Hide pedig emblematikus a legintimebb testrészét egy flamingóvirággal eltakaró minimálvideóval. A tudatos énkép-építés a promóciós fotókkal, a lemezborítókkal, de még az egyre sűrűbben megjelenő újságcímlapokkal is egyértelmű.

Sztár született, aki nem akar az lenni, de aztán

FKA twigs produkciója minden elemében egyedi és trenddiktáló: ahogyan a Portishead nagyban meghatározta, hogy milyenek lettek az utána jövő triphopegyüttesek, úgy FKA twigs hatása is egyértelmű generációjára, még ha Kelela, Sevdaliza, Banks, Abra vagy Dawn Richard nyilván szintén erősen és önazonosan valósítják meg saját világukat.

Becenevén Ágacska persze már ezzel a debüttel készen volt, de igazán csak a 2013-as második, EP2 című, már Arca „folyékonyzenei-főfelügyelő”, dekonstruáló mesterproducerrel közösen készített anyagánál figyelt fel rá a világ, és mire mindenféle díjakkal elhalmozva 2014-ben kijött az LP1 című bemutatkozó album, már valóban a színtér sztárja volt, úgy, hogy ezt a titulust részben látványosan elhárította, részben viszont látványosan rá is játszott.

A korábbiaknál is magabiztosabb klipjei és persze az előremutató, de egyben poposabb, pazar nagylemez jogán teljesen megérdemelten emelkedett ki. A jövő popzenéjét játszotta, a popzene új istennője lett.

Aki már kettősségeit is lehengerlően prezentálta: bondage-légbalettozott, szürreáliát szült, sőt, M3LL155X című EP-jéhez 16 perces kisfilmben mutatta meg majd’ minden arcát a szenvedőstől a domináig. Ám 2016-ban, a mainstream áttörés küszöbén, Good To Love című, hagyományosabb hangzású dala után egészen egyszerűen eltűnt.

Magdolna visszatérése

Minden oka megvolt rá: daganatokat találtak a méhében, amiket 2017-ben távolítottak el, a műtét és a felépülés minden téren nagyon megviselte. Mindenkitől eltávolodva, lassan jött ki depressziójából, és miközben a legmélyebbről építkezve újra összerakta magát, egykori és jövőbeli szerelmekről szőtt dalokat. Leginkább akkori, szintén nagyon fájdalmas szakításáról (Robert Pattinson színésszel), és arról, hogy összezavarodottságában a bibliai Mária Magdolna karakterében talált reményt. Abban a nőben, aki nagy valószínűséggel Jézus legközelebbi barátja és bizalmasa volt, egy gyógyító, ám akit az utókor egy bűnös prostituált szerepébe helyezett. A példa twigs számára is jellemző tapasztalás, mármint az, hogy egy nő teljesítménye akkor nyer elismerést, amikor a produktum egy férfihoz is kapcsolódik.

“Rengeteg erőt merítettem Mária Magdolna történetéből, rengeteg méltóságot, kegyelmet és inspirációt.”

– mondta.

2018-ban láthattuk Spike Jonze valóságot elhajlító táncos reklámvideójában – műtétje után alig néhány héttel táncolt így, úgy, hogy eleinte nem is szólt senkinek a stábból, hogy frissen összevarrtként nemhogy nem táncolhatna, de nem is sétálhatna. Rendes, dalos visszatérése képi megjelenítéséhez pedig rúdtáncolni is megtanult, mert vizuálisan ezt társította a dalhoz (lásd fent).

A Magdalene című második album tömör és tömény összegzése nehéz időszakainak, sokszori hallgatásra mutatja meg igazi arcát és FKA twigs szándékát a lemezzel. Mindvégig árasztja az energiákat, közben végtelenül cizellált és érzékeny.

Anyai és szeretői ösztönök ébrednek párhuzamosan, a szent és a profán egyszerre van jelen, „és egy nő ilyenkor a legerősebb.”

Az énekes-producer végig maga felügyelte az album kivitelezését, ám ezúttal is több kiegészítő sztárproducer (Nicolas Jaar a legtöbb dalban, Jack Antonoff, Daniel Lopatin, Koreless, Skrillex, Kenny Beats stb.) közreműködésével. Még több fókusz került énekére, amely a törékenység mellett ábrázolja a felépüléssel megszerzett erőt is. Ha van még a klasszikus souléneklésben bejáratlan terület, azt ezen az anyagon fedezi fel twigs. Erősödött a trapes hatás, de elidegenített ismerős terep és idegen, megszerethető hangtáj is jellemzi az anyagot. Twigs szerint nem elhanyagolható Enya hatása sem.

Ha az első lemez borítója bizarrul zavarba ejtő volt, akkor a Magdalene címlapja elsőre kétségbe ejtő. Mi a baj? – tennénk fel a kérdést, ha nem tudnánk, hogy mi volt a baj. Twigs azonban a róla kialakult imidzset is érzékletesen építi újra. Miközben másodjára is olyan magasra tett lécet ugrott át, amivel, naná, hogy még nagyobb elismeréseket söpör be és lesz még inkább ismert.

Friss interjú a lemezről, ezt sem érdemes kihagyni a történet kerekségéért: