Bonobo felforgatja kicsit a világot
Négy év szünetke után újra beinteget az ablakon a brightoni születésű producer, 2017-es Migration című albumát követi ugyanis most egy új sorlemezzel (Fragments), amely január 14-én jelenik meg a Ninja Tune-on.
A bejelentés egy világkörüli turné hírével együtt érkezett, amely során Bonobo elhagyja biztonságos Los Angeles-i otthonát, hogy átkeljen a nagy, tajtékzó tengeren, és közel negyven helyszínen pendítse meg azokat az érzékenyen lüktető húrokat, amik miatt olyan nagyon sokan szeretik őt.
A Rosewood, az új lemez nyitódala látható itt lent, Neil Krug vizualizációjával (aminek láttán a cikkünk címe is értelmet nyer), ő már régóta áll művészi kollaborátorként az ember mellett, akit elég bejelenteni bárhol a világon, a teltház garantált.
A lemez a zenész szerint jóval befelé fordulóbb, mint a korábbiak, és tükrözi a bezártság alatt egyedül töltött időt:
“Újra eszembe jutott, hogy mennyire szeretem a tömeget, a mozgást és az embereket, akik összekapcsolódnak egymással.”
Aki már repülne is az európai jegyekre, az itt teheti meg, bár Budapestet sajnos nem látjuk a szórásban, a legközelebbi város München, ahol el lehet kapni Simon Greent, mert ez az anyakönyvezett neve neki.
Published October 07, 2021.