Valami tényleg történik az Alkotótáborban, amire a tudomány sem tudja a magyarázatot

Leírni is szédítően hat, hogy tizennyolc éve létezik az Alkotótábor nevű, kezdetben a minimál műfajokra épülő, de minden évben egy festői vidéki szpoton sátrat verő esemény, az egykori Minimalheadzes, ma már elsősorban Aktrecordsos Isu, illetve a Béres-tesók, Fiba és Wuki rendezésében. Csak hogy érzékeljük, mekkora intervallumra tekintünk vissza: a tábor első évében még létezett a Jugoszlávia elnevezés, akkor jelent meg a világ első LED-kijelzős fényképezőgépe, jött a mozikba Antal Nimród Kontrollja és még éppen csak népszavaztunk az EU-csatlakozásunkról. 2003 volt ez az év.

A mágia pedig valahogy azóta sem szűnt meg létezni, sőt, többek egybehangzó állítása szerint idénre alakult olyanná, hogy annak a vibrálása már-már misztikusan védelmező burokként hullott alá az önmagukban is csodaszép nógrádi dombokra. Miközben a világban hosszan tartó és erősnek tetsző dolgok hullnak szét körülöttünk, addig itt van ez a zenei esemény, ma már 70+ lemezlovassal és gépzenésszel, ami egyszerűen nem képes meghasonulni, de nem is akar ugyanabba a ligába tartozni a horvát tengerpartos trendi furahouse és edgytechnó fesztiválokkal.

De hogy ne mi játsszuk a Nagy Megfejtőt, ezért feltúrtuk néhány kempelő résztvevő nyilvános Facebook-posztját, mert nagyon érdekes, hogy mindenki másképpen mondja el ugyanazt: hogy ez valami más.

DJ Crimson, aki az ősi starttól kezdve (ami a szintén hihetetlenül különleges aurájú gyenesdiási nagyréten zajlott) vesz részt az Alkotótábor életében, eleinte a Lick The Click! formáció egyharmadaként, ma már szólóban, talán a lehető legplasztikusabban fogalmazta meg, hogy mi történik, mi történt itt.

“Utoljára akkor lelkendeztem körbe az Alkotótábort, amikor jelenlegi helyére költözött. Bejött a sejtésem, hogy a nógrádi lankák között maximálisan kijönnek azok a tulajdonságai, amelyek eddig is erősségei voltak a rendezvénynek, de ilyen volumenben, ilyen tartósan az ősidők óta nem tapasztaltam őket, mint jelenlegi otthonában.”

“Szeretem, hogy a tábor továbbra sem tolakodik, nem tukmálja magát, csak valahogy mindig hozza formáját, amihez ugyanúgy hozzátartozik a pihentető környezet, az arcoskodástól, feszüléstől mentes légkör, a váratlan és örömteli találkozások sora, és persze a kézzelfogható izgalom is.”

“Mindez olyan erős koncentrátumként hatja át az esemény napjait, hogy amikor csak egy félnapos fordulóban van csak részem benne, akkor is feldob” – írta.

“Mindig óriási élmény és megtiszteltetés az Alkotótáborban zenélni. Hónapokon átívelő szelekciós folyamat előzi meg, hogy a tábor (18 éves) hagyományainak tisztelete, az újdonságok bemutatása és az idősávhoz tartozó dinamika egyensúlyba kerüljön a szettben”

– fogalmazta meg a LavaLavás Tolo egyetlen mondatban azt a hozzáállást, ami kézzelfoghatóan csapódott le gyakorlatilag valamennyi fellépő esetében, miszerint ide mindenki készül, nagyon és szívvel.

A tábor egyik legrégibb lakója, a producer-DJ-masteringszakember Grema sem volt sovány a szavakkal. “Minden év egy kicsit más, zeneileg is, társaságilag is, bulizó generációk jönnek és mennek, de az atmoszféra valahogy mindig marad az, amitől a tábor TÁBOR lesz! Az idei év azonban nekem egy kicsit más volt.”

“Egy kicsit még mélyebb az élmény, egy kicsit még barátságosabbak az emberek, egy kicsit még tanáribbak a szettek, és egy kicsit még fáradtabb a szervezők arca szombat délután!”

“Nem tudom mi ennek a pontos oka, én azt gondolnám, hogy az elmúlt egy évnyi bezártság, a bulik, fellépések, hús-vér szociális élet nélküli időszak lehetett talán az, ami még nagyon sok lapáttal rá tudott tenni erre az amúgy is intenzív élményre mindenki részéről” – dobta hozzá a fentiekhez a maga tízforintját a magasra nőtt hardwaretekergető.

Mindennél már csak az a kézzel írott levél a szebb, amit már nem rakunk ide, ahhoz át kell nyergelni az eseménybe. Ennél jobban semmi nem adja át, hogyan lett az Alkotótábor egy olyan intézmény, amin másfél évtizede nem fog a külvilág vasfoga.

Találkozzunk a füves pusztában nyolcvan évesen is!