Tomcsányi Dóri: mély dekoltázsok helyett intellektuális vonzerővel kitűnni a tömegből
Hatodik EB.TV epizódunk főszereplője az egyik legismertebb hazai divattervező, akit az egyetemen még nem a márkaalapítás foglalkoztatott, de már akkor meg akarták vásárolni a ruháit.
“Nagy meglepetés volt, amikor elsőre felvettek, mert van egy ilyen mítosz, hogy a MOME-ra nem lehet bekerülni, ha kábé nem hétgenerációs művész a családod. Anyukám orvos, apukám mindig a vendéglátásban dolgozott, szinte egy űr választ el minket. De aztán bekerültem, és onnantól mint hal a vízben” – mondta egy ponton Tomcsányi Dóri, amikor leültünk vele a Garden Studioban, ahol a ruháit is meg lehet találni.
Mint kiderült, nem csak ez volt az egyetlen dolog, ami meglepte, a következő izgalom például akkor jött, amikor portfólió-oldala alapján ráírtak egy kínai áruháztól, hogy megvennék a kollekcióját, küldjön egy árlistát.
Csakhogy ekkor még egyetemista volt, szóval se kollekció, se árlista, se márka. Két hónapja volt, hogy ezen változtasson.
Azóta a Tomcsanyi brand már él és virul, a DNS-e pedig úgy néz ki, hogy a posztszocialista Kelet-Európát dolgozza fel különféle témák mentén, legyen szó a már nem működő Malévról, a május elsejékről, és arról az általános összekacsintásról, hogy igen, mi mindannyian ismerjük azt a zörgős csíkos táskát. Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a ruháiról ordít a nyolcvanas évek Magyarországa: ez csak az ő belső inspirációs univerzuma, és nem fog szódásszifont rakni egy felsőre.
A skandináv minimál vonalat pedig továbbra is unalmasnak tartja, mert nincs benne kraft, és “ott már nem tudod hová csupaszítani a dolgokat. Én meg szeretem azt, amikor tud az ember szelektálni, amikor van történés.”
By loading the video, you agree to YouTube's privacy policy.
Learn more
Dóri saját bevallása szerint is a másik végén fogja meg a ká-európai divatot, mint akár egy nyugati tervező (vagy akár a hasonló irányultságú, egyéb menő márkák), köszönhetően nem utolsósorban annak is, hogy mi még mindig masszívan benne élünk az emlékekben, hiszen még mindig szeretünk beülni például a Bambi Presszóba. Mert még mindig jó érzést nyújtanak.
“Én ezeket a jó érzéseket igyekszem belecsempészni a kollekcióimba.”
Amiknek fontos jellemzői még, hogy igyekszik olyan darabokat létrehozni, amik kiemelik a viselőjét a tömegből – de nem valami egyszerű, profán húzással, mondjuk mély dekoltázzsal és túl rövid szoknyával, hanem egyfajta intellektuális vonzerővel. És már nem is küzd annyira vérmesen az ellen, amikor leretrózzák a ruháit, mert tudja ő maga is, és tudják a vásárlói is, hogy mégsem pöttyös-pörgetős szoknyák sorakoznak a Paulay Ede utcai boltban, hanem ennél egy jóval frissebb, vagányabb vonal, ami úgy áll fényévekre anyáink és nagyanyáink gardróbjától, hogy közben tisztelettel szólítja meg azt.
Ráadásul a túlkomolykodás veszélye sem fenyegeti Tomcsányi Dórit, hiszen eleve vizuális gegekre építi a kollekcióit: “ha többet röhögünk rajta, mint amennyi ideig tart megcsinálni, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk.”
A jó út vége az ő fejében pedig az, hogy időtálló ruhákat hozzon a világra, ami szerinte lehetséges is, elég csak azt a jóslatot figyelembe venni, hogy 2020-ra a vintage használtruha piac meg fogja előzni a fast fashiont – vagyis, ha egy másik formában is, de visszajöhet az a kor, amikor még nem esett szét egy póló pár hordás után.
További gondolatok a videóban, még több EB.tv videó pedig errefelé!
(A videóban hallható zenét köszönjük Route 8-nek)
Published May 20, 2019.