Leszedál, kilő az űrbe, bolygó körüli pályára állít, majd le is hoz: The Orb-életmű

Vészterhes időkben különösen jól jön a csillapító elektronika – az Orb életműve pedig maga a chill out. A több mint harminc éves zenekar március végén jelentkezik 16. stúdiólemezével, hallgassuk, mire jó az eddigi munkásság.

Szavak: Dömötör Endre

Az Orb a véletlen szülötte, de mint annyi mindent, az ambient house atyját is az Ibizát felfedező angol lemezlovasoknak és az 1988-89-es „szerelem második nyarainak” köszönhetjük.

A hippik dj-leszármazottjait meghódította a szuper fekvésű sziget, a Chicagóból és Detroitból Európába először oda importált új ritmusú tánczene, a house és a techno, meg persze a rekreációs drogok, ez az egész, újdonságerejű partizási élményt azonnal exportálták is Angliába – amiből meg kihajtott az ottani ravekultúra. A jól ismert sztorit csak azért kell feleleveníteni, mert az új brit klubokban a soha korábban nem tapasztalt hevességű táncolás, soha korábban nem tapasztalt módon ütötte ki a bulizókat, akiknek lenyugtató, „chill out” termeket hoztak létre, ahol lehetett ücsörögni, heverészni, miközben a szintén Ibizáról eltanult laza, fület, agyat, egész testet pihentető zene szólt: egy kis ambient, egy kis dub, egy kis szofisztipop. 

Az Orb eredete

Na, ennek a stílusnak lett az Orb a zászlóshajója, úgy, hogy Alex Paterson és Jimmy Cauty (a fenti nyitóképen már Thomas Fehlmannal láthatjuk az előbbit, azért ezt a képet választottuk a számos felállás közül, mert később ők voltak együtt az Orb a leghuzamosabb ideig – a szerk.) összehaverkodtak Youth nevű közös cimborájukon keresztül. Paterson a Killing Joke posztpunkzenekar roadja volt, ahol Youth basszusozott, Cauty pedig egy Brilliant nevű együttesben játszott utóbbival. De eddigre már Cauty egy Bill Drummond nevű zenész-ideológussal javában benne volt a The Justified Ancients Of Mu Mu nevű hangmintarabló botrányzenekarban is, amely saját lemezeinek megmaradt példányait Svédországban, az ABBA otthonánál égette el, miután a híres popegyüttes beperelte őket. A mellékszál a történet későbbi részében lesz érdekes.

Paterson és Cauty eleinte csak dj-zett, aztán a páros az 1988-as nagy brit nekibuzdulás után igyekezett összerakni saját acid house-okat is (Tripping On Sunshine, Kiss Your Love), de ezek elég esetlen próbálkozások (oké, a The Roof Is On Fire elmegy érdekes proto-trance-nek), ám miután Paul Oakenfold, a brit rave egyik vezető dj-je, a brit rave talán vezető klubjában, a Heavenben, The Land Oz nevű legendás estjein rezidenssé tette őket a nyugizós teremben, rátaláltak saját stílusukra és egyúttal megalkották az eredeti chill out-zenét, az ambient house-t. Aminek eleinte persze szinte csak annyi köze volt a house lüktetéséhez, hogy épp egy olyan stílusú bulin hozták le róla az extázis után zihálókat. De olyan hatásfokkal, hogy

az emberek elkezdtek csak azért odajárni, hogy hallják Patersonék pszichotikus hatású, eklektikus, de nagyon lazító, egyszersmint nagy utakat bejáró szettjeit.

Ahogyan az Orb későbbi első lemezének címe fogalmaz: Az Orb kalandjai az Ultravilágon túl.

A duó második, 19 perces (!) kislemezén (az 1989 végén megjelent A Huge Ever Growing Pulsating Brain That Rules From The Centre Of The Ultraworldön) ültette át a dj-zés tapasztalatait saját – hamar a világot is felforgató – zenévé. Atmoszférikus ambient, new age, pasztorális folk, lassú krautrock, dub, lelassított, ütemtelen korai baleári house, spoken word-hangminták, bekúszó soul minták, rádiójáték-részletek, természeti hangok és zörejek (vonatkattogás, kakaskukorékolás) – egy nagy, összedobált ötletroham, ami mégiscsak saját világgá, tökéletes egységgé áll össze. 

A perfekt első lépés után viszont rögtön félrelépés jött, hiszen az alapító páros, Paterson és Cauty összeveszetett. Utóbbinak ekkor már Justified Ancients Of Mu Mu nevű másik zenekarából The KLF lett és szerette volna a készülő, bemutatkozó Orb-albumot is saját kiadójánál megjelentetni, előbbi pedig sérelmezte ezt, félt, hogy Cauty csak egy KLF-mellékprojektnek tekinti az Orbot. Szétváltak, a készülő Orb-lemezről Cauty törölte Paterson közreműködéseit és az így meglehetősen eseménytelen hanganyagot Space néven adta ki, de eddigre már megjelent (1990 februárjában) a KLF első nagylemeze, a Chill Out is, ami a közös koncepciót teljesen ütemtelen, de hangmintákkal agyonpakolt utazásként valósította meg – Paterson szerint szerepel rajta az ő ötleteiből is néhány. (A páros aztán a 2001-ben indult Transit Kings projekt idejére kibékült egymással.)

Kris "Thrash" Weston és Alex Paterson (balról jobbra), valamikor a 90-es évek elején

Paterson viszont vihette tovább az Orb nevet és a régi haver, Youth mellett más, alkalmi és hosszabb időre állandósuló társakkal (a fő alkotó partner eleinte Kris Weston, aka Thrash lett) 1991 decemberére készült el a válasszal, az első Orb nagylemezzel, ami dupla lett és igen nagyhatású.

Az Orb hatása

A történet beindulása után sokáig, a kilencvenes évek első felében mindenképp a brit elektronikus tánczenei élet egyik meghatározó, rockfesztiválokra az elsők között a műfajt eljuttató előadója volt az Orb. A KLF-féle Chill Outtal szemben Paterson nem vetette meg az ütemeket, dalai a már táncolható ambient house és ambient techno előzményei, de a delay-ekkel zengő dubtechnó is sokat köszönhet neki, sőt, a triphop és az okos downtempo / headz-zene úgyszintén.

Akkoriban sokan úgy tekintették, hogy az Orb-féle muzikalitás, a hosszú, tíz-húsz perces dalok a progresszív rock kilencvenes évekbeli továbbélése,

amit alátámasztott, hogy egy időre Steve Hillage, öreg progrock-gitáros (Gong) is fontos közreműködő lett az Orbban, sőt Paterson a King Crimson-os Robert Fripp-pel is alapított egylemezes mellékprojektet (FFWD). És amire Paterson úgy is rájátszott, hogy Pink Floyd-lemezek borítóját parodizálta. Az egyértelmű, hogy Paterson mellé mindig kell egy kreatív alkotótárs, ezek váltakozása az aktuális Orb-hangzást is meghatározza, de az is egyértelmű, hogy Paterson máig tág tudatú alkotó, ha az évek során vesztett is relevanciájából az Orb, időről-időre még mindig meg tud hökkenteni, de legalábbis megbízható színvonalon elvinni egy másik világba. Mint azt a március végén érkező, aktuális témákat változatosan feszegető Abolition Of The Royal Familia is alighanem igazolni fogja. Sőt, teszi ezt már a felvezető tételek alapján.

Az Orb-kötelezők

Ameddig az új lemezre várunk, ismételjük át a legjobb pillanatokat, ezek a zenék nagyon jól működnek 2020 tavaszán is.

The Orb’s Adventures Beyond The Ultraworld (1991)

Klasszikus atmoszférateremtő-lemez. Minden megvan benne, ami fentebb sorakozik az Orbiverzum elemeként, elindítod és majd két órára kikapcsol.

Blue Room (1992)

Ez a második album felvezető kislemeze volt, de önmagában, ebben az eredeti, negyven perces (!) verziójában (az albumra 17 perc került át) az Orb egyik csúcsteljesítménye. Megint csak: a tökéletes belső utazás kísérőzenéje.

U.F.Orb (1992)

Ütemesebb, de a debüthöz hasonló hatású folytatás, sokan a triphop egyik mintájának is tekintik, alighanem joggal.

Assassin (1992)

https://www.youtube.com/watch?v=7r1g_vrJNXE

Egy önálló kislemez 1992 végéről, részben az ambient house esszenciája, ami már inkább ambient techno, sőt kicsit a trance felé mutat, részben pedig jó időre az Orb búcsúja a táncolható zenéktől.

Pomme Fritz (1994)

Ugyan a következő, részben viccnek szánt 1993-as Live 93 is kötelező, az Orbban rejlő variációs lehetőséget mutatta meg, a továbblépés a kifejezetten remek, ma talán eredeti megjelenésénél is frissebbnek hangzó 1994-es Pomme Fritz-en valósult meg, amely az avantgárd, a glitch felé tágította a keretet.

Orbus Terrarum (1995)

Az ambient dub csúcsműve, az „űrlemezek” után pasztorálisabb, „földibb”, organikusabb hangzás jellemzi, egységes, mély anyag, amit megjelenésekor alulértékelt a zenei sajtó, és talán még mára sincs helyén, de csak be kell kapcsolni, hogy kiderüljön, milyen pazar 80 perces kikapcsolás.

További kalandok az Orbiverzumban

Paterson a gyengébb fogadtatású Orbus Terrarum után visszafordította az Orb hajóját a direktebb, táncolhatóbb ütemek felé, de közben tudta azt, hogy az Orb-hangzás már rég készen van, annak variálása, finom módosítása lehet az útja és azóta is ezt gyakorolja. A konkrét folytatás, az 1997-es Orblivion az időközben sokat fejlődött elektronikus hangzásokkal keresztezte saját világát, a Toxygene-nel egyszer még tudott kvázi-slágert is szállítani, aztán egy időre átlagos dance-actté öregedett. A 2001-es Cydonia vendégénekesnőkkel próbált kortársi lenni, a 2004-es Bicycles & Tricyclesön már rap-betét is hallható. 

A kredibilitást végül az hozta vissza, hogy az Orb a svájci Thomas Fehlmann Neue Deutsche Welle legendából techno-úttörővé lett zenész vezetésével az eddigre már nagyon menőnek számító kölni tech-, microhouse kiadónál, a Kompaktnál néhány fű alatt a kiadott EP-vel (Kompassion, Komplott, Komfort) és egy ismét népszerűbb albummal (Okie Dokie It’s The Orb On Kompakt) visszatért az egységes, bár kétségtelenül eléggé „kompaktosra vett” hangzáshoz. Azóta meg hol önismétlés, hol az életmű rajongóknak feltétlenül érdekes, kiadatlanokkal teli fiókokban túrása, hol ügyesebb továbblépés, hol szokatlan kollaborációkkal zajló tudattágítás megy. Utóbbira példa egy David Gilmourral közös prog-háttérzene (akkor most mégse volt vicc a Live 93 borítója?!) és néhány, Lee ’Scratch’ Perry dub-legendával közös, nem túl karakteres ambient dub-LP.

Viszont voltak egészen jó Orb-megjelenések is az elmúlt években: a Kompakthoz visszatérő 2015-ös Moonbuilding 2703 AD és a 2017-es COW / Chill Out, World! a leginkább sikeres kísérletek arra, hogy Patersonék újra felvegyék azt a fonalat, amit 1995-ben ejtettek el. Utóbbi lemez egyértelmű utalás/variáns a KLF-féle Chill Outra, de címe pont ma is aktuális, tartalma pedig pánik ellen is bevethető nyugtató. Ezek a lemezek ismét Fehlmann-nal készültek, azóta viszont Michael Rendall az új fő alkotótárs, a legutóbbi lemez – és a felvezető dalok alapján az friss anyag is ilyen lesz – ismét a széles Orbiverzum popos, sokszínű bejárása. Ám legyen. Bőven van itt folyamatos újrahallgatásra érdemes matéria, lásd fent, halld most.

Új trekkek, Pervitin:

és a Daze: